
Fotó: Rompres
Az erdélyi együttes megismételte eddigi legjobb teljesítményét a hazai bajnokságban: a harmadik helyen végzett, és a jövő szezonban az EHF-kupában indulhat, mivel a második helyezett Brassói Rulmentul a KEK-be fog benevezni. A 2006/2007-es idény az európai kupaporondon is kiváló szereplést hozott. Gheorghe Covaciu gárdája egészen a Challenge Kupa döntőjéig menetelt, ahol első nemzetközi serlegéért száll harcba. „Megtörténhet, hogy néhány játékosunk soha többé nem jut oda, hogy európai kupadöntőt játszhasson, ezért életük mérkőzéseiként maradhat meg emlékezetükben a Naisa Nis elleni küzdelem – fogalmazott Gheorghe Covaciu vezetőedző. – Egyenlő esélyekkel indulunk, de bízom benne, hogy a lányok maximális teljesítményt nyújtanak a hazai találkozón, és favoritként várhatjuk a visszavágót”.
Gheorghe Tadici, az Oltchim vezetőedzője már a Byasen Trondheim elleni KEK-döntő első, norvégiai találkozója előtt saját csapatát nevezte meg a végső győzelemre esélyesebb gárdaként. A román válogatottat is irányító trénert nem bátortalanította el, hogy két évvel ezelőtt a Zilahi Silcotub élén alulmaradt a skandinávokkal szemben a Bajnokok Ligája utolsó selejtezőkörében, s attól sem riadt meg, hogy öt Euróba-bajnok szerepel a trondheimiek keretében. „Egyértelműen győzni utazunk Norvégiába. Nem vagyunk »galaktikusok«, ahogyan itthon becéznek, hanem nagyon jó csapat, amely mindig a sikerért száll harcba. Ha már idáig jutottunk, nem torpanhatunk meg a diadal kapujában”. A vâlceaiak történetük harmadik európai kupaserlegéért szállnak harbca: 1984-ben és 1989-ben az IHF-kupát hódították el.
P. A.
Női kupadöntők, első mérkőzések, szombat, KEK: Byasen Trondheim– Râmnicu Vâlcea-i Oltchim (Tv Sport, 19.00). Challenge Kupa: Kolozsvári U Jolidon–Naisa Nis (Tv Sport, 17.00).
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.