Hirdetés

Első fokon kizárták az Alba Volánt

•  Fotó: MTI

Fotó: MTI

Jégkorong – A magyar bajnoki címvédő háromszor is nem elegendő létszámban jelent meg a Vákár Lajos-műjégpályán. Jégkorong – A Magyar Jégkorongszövetség (MJSZ) versenybírósága első fokon kizárta az Alba Volánt a magyar bajnokságból, mert a címvédő székesfehérvári csapat három alkalommal nem jelent meg előírt létszámban bajnoki mérkőzésen, a Csíkszeredai HC otthonában. Az Alba Volán megfellebbezte a határozatot, a végső döntést a lapzártánk után véget ért elnökségi ülésen hozták meg.

Gazda Árpád

2007. október 09., 00:002007. október 09., 00:00

A székesfehérváriak csütörtökön, pénteken és vasárnap nem tudtak 15 játékost kiállítani a Csíkszeredai HC elleni idegenbeli összecsapásokon. A versenybíróság első fokon, zöldasztalnál mindhárom mérkőzést a házigazdák javára ítélte 5-0 arányban. A vasárnapi összecsapás Magyar Kupa-negyeddöntő is lett volna, így a címvédő Volán kiesett a sorozatból.

A székesfehérváriak azért utaztak Csíkszeredába hiányos létszámban, mert legjobbjaik közben az osztrák bajnokságban szerepeltek. Az utóbbi öt évben magyar bajnokságot nyert Alba Volán az osztrák pontvadászatban hat mérkőzés alatt egy pontot gyűjtött. A magyar bajnokságban nagyrészt tartalékosan szerepelt székesfehérváriak eddig tíz mérkőzésből hetet kikaptak, s hármat megnyertek.

Id. Ocskay Gábor, az Alba Volán jégkorongcsapatának szakosztály-igazgatója elismerte, a klub hibázott, amikor az előírtnál kevesebb játékossal jelent meg a HC elleni három bajnokin. „Hat-hét játékos sérülés, illetve iskolai elfoglaltság miatt nem utazott el Erdélybe. A csapat vezetői hibáztak, mert ha tudták, hogy nincs meg a létszám, akkor ezt jelezni kellett volna az illetékeseknek. Nem akarom a felelősséget egy vagy két személyre hárítani, ebből a botrányból én is kiveszem a részem” – mondta Ocskay. A sportvezető ezzel együtt túlzottnak tartotta a büntetést. „Vannak irigyeink. Mi az elmúlt évtizedben megpróbáltunk valamit tenni a magyar hokiért – jelentette ki a szakosztály-igazgató. – Annak a válogatottnak, amely a világ élmezőnyébe akar jutni, az Alba Volán adja a gerincét. Nem kevés energiát, pénzt beleölve kiharcoltuk, hogy indulhassunk a hazainál sokkal erősebb osztrák bajnokságban is, remélve, hogy ez is segít a fejlődésben.” Id. Ocskay Gábor a Magyar Kupából való kiesést már könnyedebben kezelte: „A Magyar Kupa négyesdöntőjének időpontjában, decemberben három osztrák bajnokink lesz, így nem is tudtunk volna a legerősebb összeállításban pályára lépni”.

Lévai József, a versenybíróság elnöke szerint a szabályzat egyértelműen fogalmaz. „Ha egy csapat a bajnokság, illetve a Magyar Kupa során háromszor, vagy egy csapat ellen kétszer nem áll ki, a versenybíróság kizárja a bajnokságból, illetve a kupából a vele szemben elért eredmények egyidejű törlésével. A versenybíróság döntése ellen az elnökségnél lehet fellebbezni” – mondta.

Hírösszefoglaló

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés