Hirdetés

Elrajtolt az észak-amerikai profi liga csonka idénye

Közel két hónapos késéssel, de karácsonykor megkezdődött az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) 66., rövidített idénye. Az öt hónapos vita az új kollektív szerződésről (CBA) a liga vezetősége és a játékosok szakszervezete között sokáig a teljes szezon törlésével is fenyegetett, ám végül sikerült kiegyezniük a feleknek.

Boros Miklós

2011. december 28., 09:332011. december 28., 09:33

A vita legfőbb tárgyát a kosárlabdából származó bevételek (éves szinten mintegy 4,3 milliárd dollár) megosztása jelentette, a klubok tulajdonosai 50 százalék alá akarták csökkenteni a fizetésekre fordított részt, végül a játékosoknak sikerült kiharcolniuk 51 százalékot – de ez is jelentős csökkenés az előző CBA által garantált 57-tel szemben. A fizetési sapka is maradt az előző évi 58 millió dollár csapatonként, és a luxusadó mértéke, azaz a fizetési sapkát túllépő csapatok által a ligának befizetett öszszeg sem változik 2014-ig. Itt egyértelműen a kosarasok nyertek: a liga 45 milliós, „kemény” sapkát akart, átlépési lehetőség és luxusadó nélkül.

A mindössze két és fél hetes felkészülési időszak miatt az átigazolási időszak márciusig tolódott ki, de a legjelentősebb klubcsere már megtörtént: Chris Paul, a New Orleans Hornets irányítója a Clippershez igazolt, s ezzel az esélyesek sorába emelte a kisebbik Los Angeles-i csapatot. Pault volt csapata eredetileg a városi rivális Lakershez akarta elcserélni, ám az NBA vezetése ezt nem engedélyezte, hiszen a bérvita során éppen az ilyen sztárgyűjtemények létrejöttének lehetősége ellen küzdött. Mivel pedig jelenleg – amíg új befektetőt nem talál – a Hornets egyik tulajdonosa éppen a liga, David Stern komisszárnak volt beleszólása abba, hova is szerződhet az egyik legjobb irányító.

A szerződése utolsó évében járó Dwight Howard viszont egyelőre maradt Orlandóban, ám amennyiben a Magic ellenértéket akar érte, akkor még idén klubot fog ő is váltani. Jelentkező bőven akad: a fizetési sapkával sosem törődő Lakers mellett a New York Knicks és a New Jersey Nets is szívesen látná az NBA legjobb centerét. A nyitány a címvédő Dallas Mavericks és az örökös favorit Lakers számára is rosszul sikerült: mindkét együttes két vereséggel kezdte a szezont. A texasiak mindkétszer otthon buktak, előbb a nyári döntőben legyőzött Miami Heat (94:105), majd a Denver Nuggets ellen (93:115), a Lakerst pedig előbb a Chicago Bulls (88:87), majd a Sacramento Kings (100:91) verte meg. Két győzelemmel rajtolt viszont az Oklahoma City Thunder (97:89 az Orlando Magic és 104:100 a Minnesota Timberwolves ellen), az előző két szezon kosárkirálya, Kevin Durant 30, illetve 33 pontos teljesítménnyel vezette sikerre csapatát.

Az alapszakasz április 24-éig tart, ezalatt minden csapat 66 mérkőzést játszik a megszokott 82 helyett, és legalább egyszer minden együttes három egymást követő napon is pályára lép. A rájátszás két nappal később kezdődik, és legkésőbb június 26-án ér véget a szezon a döntő hetedik meccsével. A hasonlóan csonka 1999-es idénnyel ellentétben most megrendezik az All Star-hétvégét február 24–26. között, Orlandóban.
 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 22., vasárnap

Norvég diadal Milánóban, magyar és román érem nélkül zárul a téli olimpia

Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.

Norvég diadal Milánóban, magyar és román érem nélkül zárul a téli olimpia
Hirdetés
2026. február 20., péntek

Beleszállt a honosított műkorcsolyázóba az RMDSZ egykori sportminisztere

Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.

Beleszállt a honosított műkorcsolyázóba az RMDSZ egykori sportminisztere
2026. február 20., péntek

Európa-liga: vereséggel kezdte a Ludogorec elleni párharcot a Ferencváros

A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.

Európa-liga: vereséggel kezdte a Ludogorec elleni párharcot a Ferencváros
2026. február 19., csütörtök

Szoboszlai megkaphatja a csapatkapitányi karszalagot a Liverpoolban is

A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.

Szoboszlai megkaphatja a csapatkapitányi karszalagot a Liverpoolban is
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Még mindig nem épült fel a Dakar-ralin balesetező partiumi magyar motoros, műtétre lehet szükség

Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.

Még mindig nem épült fel a Dakar-ralin balesetező partiumi magyar motoros, műtétre lehet szükség
2026. február 17., kedd

Téli olimpia: pontszerző helyen végzett műkorcsolyában a Magyarországot képviselő páros

A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.

Téli olimpia: pontszerző helyen végzett műkorcsolyában a Magyarországot képviselő páros
2026. február 16., hétfő

Rendszerszintű magyarellenességgel vádolja az FK Csíkszereda a román labdarúgóligát

Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.

Rendszerszintű magyarellenességgel vádolja az FK Csíkszereda a román labdarúgóligát
Hirdetés
2026. február 16., hétfő

Vízilabda: verhető ellenfelet kapott a Nagyváradi VSK az Eurokupában

Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.

Vízilabda: verhető ellenfelet kapott a Nagyváradi VSK az Eurokupában
2026. február 15., vasárnap

Incze Kriszta a nehéz év után újra érmes, és még egyszer olimpiai szőnyegre állna

Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.

Incze Kriszta a nehéz év után újra érmes, és még egyszer olimpiai szőnyegre állna
2026. február 12., csütörtök

Nemzetek Ligája: megismerte ellenfeleit a magyar és a román válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.

Nemzetek Ligája: megismerte ellenfeleit a magyar és a román válogatott
Hirdetés
Hirdetés