
„Földbe döngölte” nagybányai házigazdáját 26-18-as győzelme során a Győri ETO női kézilabdacsapata a Bajnokok Ligája-középdöntő második fordulójában.
2015. február 09., 15:482015. február 09., 15:48
Az egy héttel korábbi, Larvik elleni vereségét azonnal feledtette a címvédő, amely – bár egy elszánt, sok száz szurkoló által buzdított román bajnokkal került szembe – a sípszó után rögvest magához ragadta a kezdeményezést vasárnap koraeste, és Müller vezérletével alaposan megszórta Paula Ungureanu kapuját.
Az ötödik perc 1-1-es állását leszámítva Tone Tiselj sokat hibázó tanítványai nem is tudták megszorongatni vendégeiket. Védelmük helyenként ugyan még működött, támadásban viszont egyáltalán nem találtak rést a Herr Orsolya kiváló kapusteljesítménye révén magabiztossá váló vendégek falán. Ilyen körülmények között az első félidőben kialakult 2-3 gólos különbség egyre csak dagadt a két alakulat között: a 13-9-es győri vezetéssel zárult első félidőt követően már Kovacsics és Löke is könyörtelenül lőtte a gólokat, hogy végül egyértelmű különbséggel érvényesítsék a papírformát Nagybányán.
Ambros Martín, a magyar bajnok edzője ki is emelte, hogy csapata kemény védekezést mutatott, hatvan percen keresztül ők diktálták az iramot. Tiselj – aki hiába nyert korábban kétszer is BL-t a Krim Ljubljanával, a magyarországi csapatok ellen továbbra is eredménytelen – tavaly decemberi érkezése óta most először kapott ki a Nagybányai HCM. A szakvezető szerint voltak ugyan jó periódusaik a meccsen, de ő is elismerte ellenfelük fölényét. „Rengeteget tudunk tanulni a mérkőzésből, bízom benne, hogy a következő meccsünkre sokat tudnak segíteni a mostani tanulságok” – szögezte le.
Erre szükségük is lesz, ha tovább szeretnének jutni, hiszen a HCM pont nélkül érkezett a középdöntős csoportba, ahol eddig két pontot gyűjtve ismét sereghajtó. A svéd Savehof – amelyet egy héttel korábban idegenben megvertek – ugyanis 25-22-re győzött a Metz otthonában, miközben a Larvik 31-18-ra diadalmaskodott a vendég dán Viborg felett.
Az eddig hibátlanul szerepelő, 12 ponttal listavezető norvég csapat mögött a Győr a második (10 pont), kettejük mögött lemaradva Viborg (5), Metz (4), Savehof (3), Nagybánya (2) a sorrend.
A másik ágon a montenegrói Buducsnoszt vezet (11) a Volgográd (8), a Lipcse (6), a Vardar Szkopje (5), a Thüringer (4) és a Krim Ljubljana (2) előtt. A negyeddöntőbe a csoportok első négy helyezettjei jutnak tovább. A Győr szombaton a Metzcet fogadja, míg másnap a HCM lép pályára a Viborg otthonában.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!