
Az összetettbeli második helyével fizetett chiajnai botlásáért a Viitorul, mivel a 2-2-es döntetlenje után a Târgu Jiu-i Panduriinak sikerült 2-1-re nyernie a Kolozsvári CFR otthonában, ezért az addig harmadik Gorj megyeiek helyet cseréltek Gheorghe Hagi együttesével a labdarúgó-Liga 1 tabelláján.
2015. december 02., 17:172015. december 02., 17:17
A hat pont levonásával járó büntetésük eltörlésére váró fellegváriak a 20. forduló után is a kilencedik helyen maradnak, de mialatt egyre inkább leszakadnak a felsőházi rájátszásba jutást jelentő első hat helytől, addig üldözőik is közel kerültek hozzájuk.
A Steaua elleni mesés győzelem óta ugyanis Dican Ferenc legénysége nem találja az utat a siker felé. Vendégeik most az ex-rapidos veterán, Cristi Săpunaru szépségdíjas találatával a 12. percben szerezték meg a vezetést, majd a Liga 1 gólkirályi címére pályázó, nagyváradi születésű Ioan Hora a 69. percben növelte a különbséget úgy, hogy előtte Răduț kapufát lőtt, Momcilovic pedig nagy ziccert szalasztott el. A kolozsváriak főleg Belek és Cristian Lopez révén próbálkoztak, de helyzeteik csak a 75. percben értek góllá, így Jakolis találata már csak szépítéshez volt elegendő.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!