
Elfogadta a Román Jégkorongszövetség (FRHG) elnöksége a Csíkszeredai HSC és a Brassói Corona kérelmét a hazai élvonalbeli bajnokság egyes mérkőzésidőpontjainak módosítására vonatkozóan.
2015. szeptember 07., 16:192015. szeptember 07., 16:19
A testület emellett jóváhagyta a Mol Liga javasolt, módosított menetrendjét is, így segítve elő, hogy a két erdélyi csapat ténylegesen, a klubidény egésze során részt vehessen mindkét sorozatban.
Mindennek azonban van egy feltétele is, mégpedig az, hogy az FRHG és a Magyar Jégkorongszövetség (MJSZ) új szerződést kössön, amelyet megegyezés esetén a Nemzetközi Jégkorongszövetség (IIHF) szeptember 24–25-én rendezendő féléves közgyűlésén írhatnak alá.
Mivel a Mol Liga 2015–2016-os idénye ennél korábban, szeptember 10-én elkezdődik, a módosítások csak az IIHF-kongresszus utáni időszakot érintik, előtte még adódhatnak időpontütközések, ám az biztosítottnak tűnik, hogy a Mol Liga összes bajnokiját lejátsszák, az első fordulótól az utolsóig.
A Csíkszereda román bajnoki mérkőzései közül háromnak módosították eddig az időpontját, de ennek fő oka nem a Mol Liga menetrendje, hanem különböző technikai és jégproblémák voltak. Jelen állás szerint a HSC-nek szeptemberben nem ütköznek román bajnoki és Mol Liga-meccsei, vagyis a szeptember 24–25-i megállapodás garantálhatja, hogy a hargitaiak zökkenőmentesen szerepeljen mindkét sorozatban. „Az FRHG-elnökség döntésével időt nyertünk, és lehetőség nyílt arra, hogy a két szövetség belátható időn belül rendezze a viszonyát. Nekünk is jó lenne, ha végre születne egy megállapodás, ami révén a mi jövőnk is biztosabbá válna” – nyilatkozta Cseke Szilárd, a Csíkszeredai Sportklub alelnöke, a Román Jégkorongszövetség elnökségi tagja.
„Készek vagyunk egy új szerződés előkészítésére. Partnernek tekintjük a romániai szövetséget, delegálhat például tagokat a Mol Liga felügyelő bizottságába, de akár alelnököt is” – közölte az MJSZ főtitkára, Kovács Zoltán. Hozzátette ugyanakkor, hogy a „hangsúlyok az MJSZ oldalán állnak”, hiszen válogatottjuk jóval magasabb szinten szerepel, a Mol Liga kilenc részvevője közül hét magyarországi, ráadásul a főtámogató Mol is az MJSZ-szel szerződik, ahogyan az összes operatív munkát is az anyaországi szervezet alkalmazottai végzik.
A hazai testület korábban rábólintott arra, hogy a két erdélyi csapat idén is részt vegyen a határon átívelő, nemzetközi pontvadászatban, ugyanakkor az itthoni bajnokság versenykiírása gyakorlatilag ellehetetlenítette volna a szereplésüket. A Mol Liga érintettjei emiatt kérték a módosítást, mialatt az FRHG vezetősége arra panaszkodott, hogy megállapodásuk ellenére a közös pontvadászat magyarországi vezetői nem tekintik őket egyenlő félnek.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!