Hirdetés

Előnybe került a Nagyváradi VSK a kosárlabdadöntőben

Fontos lépést tett története első bajnoki címe felé a Nagyváradi VSK élvonalbeli férfi kosárlabdacsapata, amikor szombaton este 85:79-re legyőzte hazai pályán a Marosvásárhelyi Maros KK-t a döntő első összecsapásán.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2016. május 22., 19:302016. május 22., 19:30

Az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharcban a vendégek hiába kezdtek jól, mert Cristian Achim edzőnek sikerült helyretennie a Sebes-Körös-parti piros-kékek védelmét, miközben a támadás előbb Lucsity, majd pedig a kispadról beküldött Zupan vezérletével „behajrázta\" az öszszetettbeli előnyt.

„Azért mérges vagyok, ahogyan az első negyedben játszottunk, de miután javult a védelmünk intenzitása, visszatértünk a játékba. Ha ezt sikerül folytatni, akkor nehezen legyőzhető csapat leszünk. Persze a Maros KK bárki ellen képes nyerni, nekünk pedig a finálé minden szakaszát végig kell járjuk, hogy elégedettek lehessünk\" – nyilatkozta a meccs után a szakember.

A vendégeket irányító Szászgáspár Barnabás összpontosításuk két-három percnyi megingásának számlájára írja a vereséget, szerinte ez egy Várad elleni meccsen megengedhetetlen. „Mihai Zupan tíz pontot dobott a végén, és ez eldöntötte a találkozót\" – mutatott rá. Achimot egyébként nem lepte meg tanítványa brillírozása, bevallása szerint számított erre. A marosvásárhelyiek most annak örülnek, hogy épp a rájátszásra érték el csúcsformájukat, edzőjük pedig reméli, hogy a szombati kudarcból talpra állnak, és a hétfő esti, második találkozón már kiegyenlítik a párharc összetettjét. „Azzal a céllal jöttünk, hogy a kettőből legalább egy meccset megnyerjünk\" – emlékeztetett Szászgáspár. A döntő második meccsét 20.30-tól a DigiSport élőben sugározza Váradról.

Eközben a bronzmeccsen a Kolozsvári U-BT hátrányba került Bukarestben, amikor hétvégén 85:79-re kikapott. Az egyik fél második sikeréig tartó párharc második összecsapása szerdán lesz (DigiSport, 19 óra) a Szamos-parti városban, szükség esetén pedig három nappal később, a fővárosban dől el az érem sorsa.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés