
Fotó: Haáz Vince
Telt ház és fantasztikus hangulat várta a csapatokat az élvonalbeli férfi kosárlabda-bajnokság negyeddöntőjének hétvégi harmadik, marosvásárhelyi összecsapásán, amelyen a hazai Maros KK továbblépett a legjobb négy közé, hiszen ellenfelének, a Kolozsvári U-BT-nek nem sikerült negyedik mérkőzésre mentenie az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharcot.
A találkozót 2-0-s előnyben kezdő házigazdák már az elején magukhoz ragadták az irányítást, de a nyitónegyed első nyolc percében többször felváltva vezettek a csapatok. A játékrész hajrájában aztán Gajovics, Dykes és Peciukas hárompontosaival a Maros KK nyolc ponttal meglépett, hogy a folytatásban tovább nőjjön a különbség a két csapat között. A vendégek csak a szünet előtti percekben javítottak teljesítményükön, de ekkor csak kilenc pontra tudtak felzárkózni.
A fordulást követően viszont az U-BT zsinórban dobta a kosarakat, mígnem az egyenlítést is kiharcolták. A marosvásárhelyeik azonban ezt nem tűrték tétlenül, és a negyed végére ismét a javukra fordították az állást (70:59), hogy az utolsó játékrészben már probléma nélkül nyerjék 94:76-ra a találkozót.
Marcel Țenter, a kolozsváriak vezetőedzője érthető csalódottsággal fogadta a kudarcot, meglátása szerint ugyanis tanítványai ennél többre is képesek lettek volna. „Mind hibásak vagyunk abban, hogy nem tudtunk talpra állni a korábbi vereség okozta sokkból. Nagyon sajnálom, hogy nem tudtunk ennél többet elérni, pedig az alapszakasz igazolja, hogy volt esélyünk. Sajnos a nyomás egyszerűen megbénított minket” – fogalmazott a mester.
Hozzátette, hogy a Maros KK megérdemelten jutott tovább, külön gratulált ellenfele edzőjének, Audrius Prakuraitisnak, aki szerinte fantasztikus munkát végzett, teljesen újjávarázsolta a csapatot. Emlékezetes ugyanis, hogy a Maros KK sorsa ősszel még igen kérdőjeles volt, visszatért azonban a litván szakvezető, aki egy remek visszavágószezont produkálva jutatta rájátszásra csapatát, hogy immár az elődöntőre készüljenek a Steaua ellen.
A bukaresti együttesnek szintén elég volt három mérkőzés arra, hogy kiüsse a tavalyi ezüstérmes Nagyváradi VSK-t. A folyamatos sérülések miatt gyakorlatilag az egész szezont végigszenvedő Körös-partiaknak hazai pályán, több száz szurkoló biztatása közepette lehetőségük lett volna negyedik meccsre menteni a párharcot, de hiába vezettek a találkozó elején, végül 91:86-ra kikaptak.
„Nem tudok következtetéseket levonni ebből az idényből. Szeretném minél hamarabb elfelejteni, mert ez horror volt. Senkinek sem kívánnék ehhez hasonlót, mert egyszerűen rémisztő” – állapította meg keserűen Cristian Achim, a VSK vezetőedzője. Hangsúlyozta, hogy a korai búcsú ellenére rendkívül büszke tanítványaira, mert erejükön felül harcoltak, és megpróbálták leküzdeni a problémákat. „Mindent megtettek, ami emberileg lehetséges\" – szögezte le.
A kiegyenlített küzdelemben felülkerekedő Steaua edzője, Niksa Bavcevic emlékeztetett rá, hogy az idei szezonban eddig már hat alkalommal mérkőztek meg a Maros KK-val. „Ha két hónappal ezelőtt valaki azt mondta volna, hogy elődöntőbe jutnak, a többség valószínűleg nevetett volna. De az a tény, hogy 3-0-s összesítettel búcsúztatták a Kolozsvárt, sok mindent elárul, tiszteletet érdemelnek. Kétség kívül jó szériájuk van” – állapította meg, de ezzel még nem érzi lefutottnak a majdani párharcukat.
A másik ágon a címvédő Ploiești a Târgu Jiu alakulatával találkozik, miután előbbi négy meccs után ejtette ki a Román Kupa-győztes Temesvári BC-t (hétvégén 80:72-re és 70:63-ra nyert a Bega-parton), míg utóbbi korábban a Pitești gárdáját búcsúztatta.
A magyar labdarúgó-válogatottnak több mint 80 százaléka esélye van arra, hogy megszerezze a világbajnoki selejtezők F csoportjában a pótselejtezőt érő második helyet.
Magyarország labdarúgó-válogatottja legyőzte Örményország együttesét a világbajnoki selejtezősorozat F csoportjának ötödik fordulójában, így nagy lépést tett a pótselejtező felé.
Részben a magyarellenesség visszaszorítása érdekében alkalmaz oktató célzatú „önbüntetést” a Román Labdarúgó-szövetség.
Az Arad megyei Szemlak községben felavatták Helmut Duckadam BEK-győztes futballkapus egész alakos szobrát, amelyet csütörtök délben lepleztek le a néhai labdarúgó özvegye és családtagjai körében.
Elszenvedte második vereségét a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A Körös-parti együttes a kedd esti harmadik fordulóban simán kikapott hazai medencében az olasz Bresciával szemben, így lecsúszott csoportja harmadik helyére.
Tavalyi kiváló szereplésének megismétlése, a legjobb nyolc közé jutás szempontjából nagyon fontos mérkőzés vár a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában a Nagyváradi VSK-ra, amely a kőkemény Brescia együttesét fogadja kedden.
Peteris Skudra lett a jégkorong Erste Ligában szereplő Csíkszeredai Sportklub vezetőedzője. A klub honlapja hétfőn számolt be arról, hogy a szlovák Extraligából érkező lett szakember a héten már megkezdi a munkát a Sportklubnál.
Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos csapata, a címvédő Liverpool FC 3-0-ás vereséget szenvedett a Manchester City vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság 11. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.
Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Brazil Nagydíjat vasárnap Sao Paulóban, ezzel a sikerrel tovább növelte az előnyét a világbajnoki pontverseny élén csapattársával, az ötödikként célba érő Oscar Piastrival szemben.
Végső nyugalomra helyezték szombaton délután a nagyváradi Rulikowski Városi Köztemetőben Jenei Imrét, a magyar és a román labdarúgó-válogatott egykori szövetségi kapitányát, aki 1986-ban a Bukaresti Steauával megnyerte a Bajnokcsapatok Európa-kupáját.
szóljon hozzá!