Hirdetés

Elődöntős a Sepsi-SIC, a Târgoviște következik

A várakozásoknak megfelelően kettős győzelemmel lépett tovább a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC női élvonalbeli kosárlabdacsapata a bajnokság negyeddöntőjéből: hazai sikerét 94:55 arányú idegenbeli diadal követte hétvégén az Alexandria ellen. 

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2016. március 06., 16:512016. március 06., 16:51

2016. március 06., 19:442016. március 06., 19:44

A háromszéki alakulat esélyt sem adott házigazdájának arra, hogy megszorongassa, ugyanolyan magabiztosan nyert most is, mint ahogyan tette korábban az alapszakaszban is. A finálétól így már csak egyetlen rivális választja el, viszont épp az, amelyik az elmúlt szezonban felülmúlta a döntőben. A címvédő Târgoviște Araddal szembeni továbbjutása ugyanis már korábban eldőlt, és az is ismert, hogy a legjobb négy között egymással játszik majd a két együttes.

A másik ágon klubtörténeti eseményt jegyeztek, hiszen a Brassói Olimpia most először jutott a bajnokság elődöntőjébe. Ehhez a 77:69 arányú hétvégi hazai győzelme kellett a Galaccal szemben, amely így már csak a 5–7. helyért harcolhat a Kolozsvár társaságban, amelyet a Gyulafehérvár ejtett ki a második meccsen aratott 79:62-es győzelemmel.

Az élvonalbeli férfibajnokság, mint ismert, a középszakaszánál tart, ahol a felsőházi éllovas Nagyváradi VSK tovább növelte előnyét a Marosvásárhelyen aratott 92:80-as sikerével. A Steaua 81:68-ra legyőzte a vendég Craiovát, de egyelőre az összetett harmadik helyén áll a vasárnap este Szebenben pályára lépő Kolozsvári U-BT mögött.

Az alsóházban a Temesvár váratlanul 91:85-re legyőzte a Dinamót, miközben a Medgyes a Târgu Jiu fellett aratott hazai pályán 81:76 arányú sikert. Kikapott a Pitești is: szoros meccsen, 88:86-ra maradt alul Galacon.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
Hirdetés
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
2026. március 28., szombat

Vízilabda: átgázolt a Nagyváradi VSK-n a budapesti vasutascsapat

Búcsúzott a nemzetközi szerepléstől a Nagyváradi VSK, miután a férfi vízilabda Eurokupa negyeddöntőjének szombati visszavágóján hazai medencében is kikapott a BVSC együttesétől.

Vízilabda: átgázolt a Nagyváradi VSK-n a budapesti vasutascsapat
2026. március 28., szombat

Nem könnyen, de végül csak legyűrte a magyar labdarúgó-válogatott a szlovénokat

A magyar labdarúgó-válogatott Schön Szabolcs góljával 1-0-ra legyőzte a szlovénokat a szombaton este a budapesti Puskás Arénában játszott idénynyitó barátságos mérkőzésen.

Nem könnyen, de végül csak legyűrte a magyar labdarúgó-válogatott a szlovénokat
Hirdetés
Hirdetés