
Elnök nélkül maradt a Nagyváradi Bihar FC. A másodosztályban érdekelt labdarúgóklub vezetője, a tavaly nyáron kinevezett Viorel Nemeş hétfőn személyes okokra hivatkozva nyújtotta be lemondását, köszönetet mondva mindazoknak, akik az elmúlt időszak pénzügyi kilátástalansága ellenére is támogatták abbéli erőfeszítésében, hogy megmentse a nagy múltú együttest a megszűnéstől.
2015. március 02., 19:552015. március 02., 19:55
„Külön köszönet illeti a csapat játékosait, különösen a csapatkapitány Florin Lazărt, amiért megértették a helyzetet. Annak ellenére, hogy nem kapták meg a pénzüket, mégis összeszorították a fogukat, és keményen edzettek” – fogalmazott a leköszönő klubvezető.
Hozzátette, hogy a továbbiakban is sok sikert kíván a Körös-parti piros-kékeknek, reméli, hogy a csapat szombaton legyőzi a második csoportban listavezető Temesvári Polit, hogy ezáltal is bizonyítsa létjogosultságát.
„Talán így mások is megértik, hogy ez a város és ez a megye megérdemel egy futballcsapatot” – véli Nemeş, aki kedd reggelre összehívta a közgyűlést, hogy a tevékenységük folytatásáról dönteni tudjanak.
A csődvédelem alatt álló klubtól a városi tanács tavaly megvonta támogatását, így jelenleg a Bihar Megyei Tanács egymaga biztosítja a büdzséjét. Csakhogy most csupán 500 ezer lejt szavazott meg neki, amely nemhogy a működéséhez, hanem még tartozásai kiegyenlítésére sem elegendő.
Bár a megyei költségvetést pénteken kénytelenek voltak újratárgyalni, a Bihar FC-nek ezúttal sem ítéltek meg magasabb támogatást. Amennyiben a klub csődöt jelent, úgy a Liga 2-ből az idei szezon végén egyetlen együttesnek sem kell kiesnie.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
szóljon hozzá!