
Fotó: MTI
2008. október 10., 00:002008. október 10., 00:00
A kétszeres olimpiai és 23-szoros világbajnok ellen egyesülete azért indított fegyelmi eljárást, mert Kovács a válogatókon nem klubtársaival ült egy hajóban, és ezzel „cserbenhagyta az MTK-t”. A kajakostól egymillió forintos prémiumát is megvonják, amelyet a pekingi olimpián, Janics Natasa oldalán megnyert aranyérmével érdemelt volna ki.
A klub még a pekingi olimpia előtt indított fegyelmi eljárást a kajakos ellen, mondván: cserbenhagyta az egyesületet, és a válogatókon nem olyan összetételű négyesben vett részt – Fábiánné Rozsnyói Katalin irányításával –, amelyben MTK-s versenyzők voltak. Kovácson kívül még Paksy Tímea és Fazekas Krisztina áll az MTK alkalmazásában, a klub álláspontja szerint velük kellett volna rajthoz állnia, ő viszont – miután elhagyta a trénerét – Janics Natasát, Kozák Danutát és Szabó Gabriellát választotta. A fegyelmi testület úgy határozott, hogy megvonják Kovács prémiumát. A döntés ellen a versenyző és ügyvédje fellebbezést nyújtott be, ezt követően ült össze szerdán az elnökség.
„Még arról sem értesítettek, hogy ma lesz az ügy fellebbviteli tárgyalása Az MTK fegyelmi szabályzata szerint a versenyzőt megilleti a védekezés joga, azt nem tudjuk, ezt hogyan gyakorolhatja, ha nem hívják meg ügyének tárgyalására – mondta Fábry György, Kovács ügyvédje. – A prémiummegvonás egymillió forint körüli összeget jelent. Mivel még szóban sem értesített a klub a mai döntésről, így természetesen az írásos indoklást sem ismerem. Ha ezt megkapom, akkor a sportolóval közösen döntünk a lehetséges további lépésekről. Nem tartom kizártnak, hogy lesz még folytatása ennek az ügynek”. Kovács annyit mondott, hogy előbb az ügyvédjével szeretne egyeztetni, mielőtt kommentálja a döntést. Farkas Ferenc, az MTK–Erzsébetváros ügyvezető elnöke nem kívánt semmit hozzáfűzni a klub közleményéhez
Baráth Etele, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) vezetője még a fellebbviteli bizottság döntése után hangsúlyozta, hogy az ügy lezárásáig a szövetség nem avatkozik be a vitába, azután azonban elképzelhető, hogy saját jogászai útján felveszi a kapcsolatot az MTK-val, amely – ahogy Baráth megjegyezte – állami és szponzori juttatásokból, részben Kovács Katalin sikereinek is köszönhetően jelentős támogatást kap az MKKSZ-től. A szövetség vezetője egyelőre szintén nem kommentálta az MTK elnökségének döntését.
Hírösszefoglaló
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.