
A lehető legjobban kezdte az évet a Marosvásárhelyi ASA labdarúgócsapata: Ioan Ovidiu Sabău együttese a másodosztály 2. csoportjának éllovasa otthonából hozta el mindhárom pontot szombaton.
2014. március 02., 16:052014. március 02., 16:05
2014. március 02., 16:082014. március 02., 16:08
A Maros-parti együttes jelentősen megerősödve utazott a CSU Craiova otthonába, ahol az új szerzemények közül Marius Tomozei, Ousmane N\'Doye, illetve a Kolozsvári CFR-től érkező hármas, Sepsi László, Claudiu Voiculeț és Ioan Hora is helyet kapott a kezdő csapatban.
A találkozót a télen egy csapatra való játékost igazoló hazai alakulat kezdte jobban: a macedón Kitanovszki egy szöglet után fejjel megszerezte a vezetést.
Az ASA a szünetig nem veszélyeztetett, fordulás után azonban megtáltosodott: a Resicabányai Metalultól igazolt Tomozei egy beadás után bevette Brac kapuját. Bő tíz percre rá Voiculeț tört kapura egy védelmi hibát kihasználva – ő még célt tévesztett, de a kipattanót Hora már a hálóba juttatta.
Ezután mindkét oldalon adódtak helyzetek, de az eredmény nem változott: a vásárhelyiek rendkívül értékes három ponttal tértek haza a CSU otthonából, három pontra megközelítve a riválist.
„Döntetlennel is megelégedtünk volna, így még értékesebb a siker. Az első félidőben a CSU irányított, sok labdát elveszítettünk, de a másodikban már jóval nagyobb akaraterővel küzdöttünk. A három pont annak köszönhető, hogy értékes, tapasztalt játékosaink vannak\" – nyilatkozta Ioan Ovidiu Sabău, aki szerint mindkét csapatnak az élvonalban van a helye.
Nagyváradon a Besztercei Gloria, Szatmáron pedig a továbbra is csak vergődő Aradi UTA legyőzésével ünnepelték a tavaszi rajtot. A 2. csoport élére – több lőtt góljának köszönhetően – a CSM Râmnicu Vâlcea állt. Miután Adrian Mititelu klubtulajdonos összeveszett Nicolo Napolival, az FCU Craiova trénerével, és menesztette a szakembert, a csapat nem jelent meg az FC Olt Slatina otthonában.
Liga 2, 15. forduló: CS Universitatea Craiova–Marosvásárhelyi ASA 1-2, CSM Râmnicu Vâlcea–CS Mioveni 1-0, Nagyváradi Bihar FC–Besztercei Gloria 1-0, Minerul Motru–Resicabányai Metalul 0-0, Szatmárnémeti Olimpia–Aradi UTA 2-0, FC Olt Slatina–FC Universitatea Craiova 3-0 (játék nélkül).
A 2. csoport állása:
1. Rm. Vâlcea 15 8 4 3 21-14 28
2. CSU Craiova 15 8 4 3 17-10 28
3. ASA 15 6 7 2 13-8 25
4. Gloria 15 7 3 5 15-12 24
5. FCU Craiova 15 5 7 3 12-10 22
6. FC Olt 15 5 6 4 14-10 21
7. Metalul 15 6 3 6 17-16 21
8. Olimpia 15 5 6 4 14-13 21
9. Mioveni 15 4 5 6 14-17 17
10. Bihar 15 4 4 7 12-16 16
11. UTA 15 2 5 8 9-20 11
12. Motru 15 2 2 11 9-21 8
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
szóljon hozzá!