
Fotó: Fotó: Mihály Csaba
Fütyöljétek ki a magyarokat az udvarhelyi szamárságok miatt! – „hangolja” a Sportcălărăşean.ro weboldal a helyi közönséget a keddi Călăraşi–Székelyudvarhelyi FK teremlabdarúgó-mérkőzésre.
2015. szeptember 08., 12:362015. szeptember 08., 12:36
A szerző felidézi, szerinte a város csapata az elmúlt szezonban csak a súlyos játékvezetői tévedések miatt kapott ki az elődöntőben a hargitai együttestől, ezt a tendenciát pedig más sportágakban is felfedezte. Állítása szerint ugyanis a hétvégén a Székelyudvarhelyi KC férfi élvonalbeli kézilabdacsapata is csak a bírók segítségével nyert a vendég Vaslui ellen 29-28-ra.
Ezt a véleményt több más moldvai sajtóorgánum is osztja, ugyanakkor a találkozó leginkább amiatt bolygatta meg a helyi sajtót, mert a klub szerint a házigazdák a találkozó utolsó tíz percében meggátolták sajtófőnöküket, hogy kamerával rögzítse az összecsapást. Az illetőt a biztonsági emberek állították le, többek között a felvevőkészülék egy darabját is megrongálva – írták a különböző portálokon.
A SZKC erre reagálva hivatalos közleményben tájékoztatott, hogy a mérkőzés második félidejében a Román Kézilabda-szövetségtől (FRH) jelezték nekik, hogy valaki a versenyszabályzattal ellentétben a helyszínről élőben közvetíti a találkozót az interneten, holott a sugárzási jogokat a DigiSport tévétársaság birtokolja.
„Klubunk ennek a felszólításnak tett eleget, amikor intézkedett. Tudva, hogy mi csupán szöveges élő közvetítést biztosítunk a szurkolóinknak hivatalos honlapunkon, a gyanú a vendégcsapatra terelődött, elsősorban a kamerával a városi sportcsarnokban rögzítő sajtószóvivőre. Hiába kérte őt klubunk sportigazgatója, Győri István, nem volt együttműködő az illető, így a biztonsági szolgálatra bíztuk, hogy megszüntessék a közvetítést” – magyarázzák az udvarhelyiek. Hozzáteszik, hogy jogosan jártak el, és nem értenek azzal egyet, ahogyan a Vaslui HC a találkozón történt eseményeket incidensként kommentálja. „A meccs végén felajánlottuk a vendégcsapatnak, hogy rendelkezésükre bocsátjuk a mérkőzés felvételét” – olvasható az SZKC közleményében.
Miközben az udvarhelyi kézilabdázók az eddigi négy forduló során megőrizték veretlenségüket, addig a teremlabdarúgók kedden az élvonalbeli bajnokság második fordulójában szeretnék első diadalukat ünnepelni. Jakab Zoltán, az FK edzője különösen nem akarta kommentálni a moldvai sajtó írásait, bevallása szerint előtte is tisztában volt azzal, hogy nem lesz barátságos a fogadtatásuk Călăraşi-ban.
„Mi is készültünk, nem lesz könnyű meccs, mivel elég gyenge náluk a mérlegünk. Próbáljuk kijavítani az első fordulóban elszenvedett vereséget, vagyunk olyan jó csapat, mint a Călăraşi. Reméljük, hogy korrekt lesz a játékvezetés, egyenlő feltételek mellett fogunk játszani. Bíró Attila letöltötte eltiltását, Kovács Ákos helyett került be a keretbe, míg a fiataloknál Gálfi Árpád helyett Tifán Tamás utazik. Kell ez a három pont nekünk” – mondta az edző.
A mérkőzést 18 órától élőben közvetíti a DigiSport. A második fordulóban korábban amúgy a címvédő Marosvásárhelyi City’us 3-0-ra legyőzte a vendég Iaşi alakulatát, a Déva pedig a Focşani ellen nyert 10-1-re.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!