Hirdetés

Elkezdődhet az FRF reformkorszaka

Jóváhagyta hétfőn a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) közgyűlése a 2015–2020-as időszak stratégiai tervét, azt a projektet, amelynek célja a válogatott kijutása a soron következő három nemzetközi tornára (2016-os és 2020-as Európa-bajnokság, valamint a 2018-as világbajnokság), a sportág népszerűsítése, a női futball és a futsal fejlesztése, a szövetség tevékenységének optimalizálása, továbbá a labdarúgók számának növelése. 

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2015. március 30., 15:572015. március 30., 15:57

A programban foglaltak megvalósítása számos változást igényel, olyanokat, amelyek Mircea Sandu korábbi FRF-elnök szerint ellentmondanak a szövetség alapszabályának.

Pedig a Răzvan Burleanu vezette FRF terveinek többsége a szakképzés fejlesztését, az utánpótlás biztosítását, valamint a profi csapatokat érintő pénzügyi fair-play rendszer bevezetését és a kormánytámogatással megvalósítható fiskális kedvezményeket szorgalmazza.

Buleanu már a hétfői közgyűlésen elégedetten számolt be az elmúlt egy év eredményeiről, elmondása szerint ugyanis amióta átvette a szervezet irányítását, olyasmit vitt véghez, amit soha senki előtte.

„Jelentős szponzorokat hoztam magunk mellé, az FRF-hez immár nem borítékokkal, hanem projektekkel jönnek” – fogalmazott a sportvezető a 184 jelenlévő tag előtt. Mint kiderült, az általa vezetett szervezet idén 15 millió eurós bevételre számít, ebből 4,7 millió a televíziós közvetítésekből, 3,05 millió reklámokból, 1,5 millió jegyértékesítésből, 2,8 millió az európai és a nemzetközi futballszövetségtől, míg 500 ezer uniós támogatásból származik.

Becsült kiadásaik ugyanakkor nagyjából 300 ezer euróval meghaladják majd költségvetésüket, de jövőre már profitot remélnek. Az eseményen jelen lévő spanyol labdarúgó-szövetségi elnök, az UEFA végrehajtó-bizottságának tagja, Angel Maria Villar támogatásáról biztosította vendéglátóit, miközben Alin Petrache, a Román Olimpiai- és Sportbizottság elnöke sok sikert kívánt a válogatottnak.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés