
Rybanska Natasa (jobbra) küzd a labdáért az amerikai kapu előtt
Fotó: MTI/Kovács Tamás
A magyar válogatott második csoportmeccsén elképesztő bravúrt végrehajtva 10-9-re legyőzte a kétszeres olimpiai bajnok amerikai csapatot a tokiói ötkarikás játékok női vízilabdatornájának szerdai játéknapján. Az amerikaiak ezt megelőzően legutóbb 2008. augusztus 21-én, a pekingi játékokok fináléjában, Hollandia csapatától kaptak ki (8-9) olimpián.
2021. július 28., 11:082021. július 28., 11:08
2021. július 28., 12:272021. július 28., 12:27
A ráúszásnál Vályi szerezte meg a labdát, és az első magyar támadásból – egy bejátszást követően – Parkes némi szerencsével be is talált a kapuba. Az MTI beszámolója szerint az amerikaiak ezután három kapufát is lőttek, igaz, közben Garda lövése is a lécről vágódott le a másik oldalon. Négy perc elteltével sikerült egyenlítenie a címvédőnek, addig a magyar védekezés jól működött. Az ellenfél fórban csak szabálytalan gólig jutott, aztán viszont már érvényes találatot szerzett és átvette a vezetést. A negyed végéhez közeledve emberelőnyös helyzetben tudott egyenlíteni Bíró Attila együttese, egy bejátszást Gyöngyössy pofozott szépen a kapuba.
a támadóidőt maximálisan kihasználva próbált érvényesülni, és egymás után szerzett két góllal egyenlített. A magyarok játékába ebben a szakaszban többször csúszott technikai hiba, de aztán Illés találatával újra előnyhöz jutottak, a nagyszünetre azonban egy amerikai gól nyomán maradt a döntetlen.
A harmadik negyed elején fórból voltak eredményesek az amerikaiak, miután két-három magyar támadás is elhalt, ami láthatóan bosszantotta Bíró Attilát a parton. A folytatásban percekig egyik csapat sem jutott el a gólig, aztán Szilágyi kapott jó labdát, találatával pedig ismét egyenlő volt az állás.
A záró játékrész Parkes góljával indult, majd Vályi talált be szépen, ezzel egyenlítettek a magyarok, akiknek a következő amerikai támadást sikerült kivédekezniük. Három perccel a lefújás előtt Bíró Attila időt kért, a rivális azonban ezután hamar újabb gólt szerzett és újra vezetett. Keszthelyi távoli bombája újfent egyenlítést ért a magyaroknak, az amerikai csapat pedig a következő akciónál csak kapufáig jutott. Egy perccel a lefújás előtt Parkes villant, szenzációs találatával már a magyaroknál volt az előny, az amerikaiaknak pedig erre már nem érkezett válaszuk.
Bíró Attila szerint a győzelemhez több tényező is kellett, így például az, hogy a magyarok két-három pozícióban jobbak voltak, mint ellenfelük.
– értékelt a kapitány, hozzátéve, hogy fontos volt felvenniük a ritmust a gyors amerikaiakkal, akiket így le tudtak követni, valamint sokszor remekül tudták lassítani a játékot. „Nem a szűk vereségért jöttünk, hanem nyerni, mert tudtuk már a meccs előtt is, hogy a csoport második helye az amerikaiak elleni eredményen, gólkülönbségen múlik majd. „Ennek a sikernek lehet örülni, de a torna hosszú, és könnyen pofára lehet esni, mert például a Kína elleni meccs semmivel sem lesz könnyebb” – jelentette ki Bíró, és hangsúlyozta,
Parkes Rebecca, a magyar csapat legeredményesebb játékosa és a győztes gól szerzője azt mondta, kulcsfontosságú volt, hogy a mérkőzés egésze alatt figyeltek arra, hogy ne engedjék túl nagy előnyhöz jutni a riválist. „Csapatként nagyon jól teljesítettünk, igyekeztünk minden egyes támadóidőt teljes mértékben kihasználni, mindig megtalálni a megfelelő embert és neki passzolni a labdát” – értékelt Parkes. Az oroszok elleni döntetlennel kezdő magyarok pénteken romániai idő szerint 12.20-kor a házigazda Japán legjobbjai ellen ugranak vízbe ismét.
Női vízilabdatorna, B csoport, 2. játéknap
Magyarország-Egyesült Államok 10-9 (2-2, 3-3, 1-3, 4-1)
Tacumi Vízilabdaközpont, zárt kapus
gólszerzők: Parkes 3, Vályi, Keszthelyi 2-2, Gyöngyössy, Illés, Szilágyi 1-1, illetve Musselman 3, M. Fischer, Fattal 2-2, Steffens, Seidemann 1-1
ötméteres: 0/0, illetve 0/0
gól/emberelőny: 3/5, illetve 4/10
Magyarország: Magyari - Szilágyi, Vályi, Gurisatti, Szücs, Parkes, Garda - cserék: Leimeter, Gyöngyössy, Illés, Keszthelyi
Később: Később: Kína-Japán (12.20)
A csoport állása: 1. Egyesült Államok 4 pont/3 mérkőzés, 3. Orosz olimpiai csapat 3/2 (28-27), 2. Magyarország 3/2 (20-19), 4. Kína 0/2 (24-30), 5. Japán 0/1 (4-25)
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!