Eligazolt a tehetségek és eredmények faragómestere – In memoriam Czakó János

Előbb Onuţan intett búcsút, aki már a múlt év vége felé, alig 68 esztendősen elsietett. Aztán 2022 első napjaiban Gaál Gyuri bácsi, a csapat masszőre hagyott fel a gyúrással. Most meg Czakó János igazolt a mennyei csapatba, ő, aki a hatvanas-hetvenes években tíz esztendőt bekkelt ki a szó mindkét értelmében a ligeti pályán, és visszavonultatása után további hatot a kispadon.

Ott, ahol edzőként fából vaskarikát volt kénytelen faragni, ha azt akarta, hogy a távozásokat megérző csapat ne mondjon korábban búcsút az A osztálynak. Jancsi bácsinak nem csak hogy összejött a vaskarika, de még annak fényezésére is jutott a tudásából. Nem is csoda, hiszen olyanoktól tanult szakmát, mint a legendás hírű Incze Paci, Csíki Feri, végül meg Bóné-mester. Bölöni 1984-es távozása után, amikor a már jó ideje Fazakas, Unchiaş, Vígh Jóska, Biró I., Hajnal, Bozeşan nélkül játszó csapat szurkolói is az azonnali kiesésére tippeltek, ő egyenesen a Balkán-kupába röpítette a marosvásárhelyi gárdát, amely a hazai pontvadászatot az előkelőnek számító 6. helyen végezte.

De talán nem is ez volt edzői pályafutásának a csúcspontja; 1983 tavaszán egy négyest varratott az agyonpátyolgatott nagytestvér Steaua kapujába, anélkül hogy a bukarestiek egyetlen találattal is válaszolni tudtak volna. Ennél szebb revansot nem is vehetett volna azért a fővárosi, szintén négygólos, azaz 6-2-es vereségért, amelyet aktív pályafutása utolsó mérkőzésén, 1975. március 2-án elszenvedett.

De hiába gyűrte maga alá a 80-as években az általa vezetett együttes a kor nagyjait, a Craiovát, a Dinamót, a Steauát, a Sportult, megmutatván, hogy Marosvásárhelyen nem érvényes a „kis pénz, kis foci” jelszó, 1986 tavaszán a párt meg a klub vezetése mégis ajtót mutatott neki. Ugyanazt az ajtót, amelyen azelőtt – inkább rosszul csengő nevük miatt, mintsem szakmai megbicsaklásukért – Bónét, Ördöghöt, Kiss Madocsát szinte páros lábbal tessékeltek ki.

Czakót menesztették még akkor is, ha borítékolható volt, hogy az egyre mélyülő szervezési problémákra a bekövetkezett edzőcsere nem lehet gyógyír, de még csak szépségtapasz sem. Bár találhatott volna magának komolyabb klubot, és jobb csapatot, Czakó János hallani sem akart a már akkor divatossá vált edzői vándorlásról. Lokálpatrióta lévén inkább alacsonyabb szinten, Dicsőszentmártonban a Chimicánál, majd Vásárhelyen az Elektromarosnál bizonyított.

Azt viszont soha nem gondolta volna, hogy az ASA-tól való száműzése az elméletileg új időszámítást jelentő 1990 után is érvényben marad. Vissza szeretett volna térni eredeti munkahelyére, a gyermekközponthoz, oda, ahol annak idején csodálatos ráérzéssel fedezte fel, majd türelemmel és szép szóval csiszolta első ligás futballistává az ifjú tehetségeket. Nem volt számára visszaút. Mentsvárként maradt a tanügy, a sportiskola, az őszülő fejjel való készülődés a bürokrácia által felállított akadálypálya leküzdésére.

Más valószínűleg lealacsonyítónak tartotta volna az amúgy valóban megalázó helyzetet. Ez viszont nem a mindig is szerény, alázatos Czakó János szégyene volt, hanem azoké, akik ilyen helyzetbe sodorták. Mint ahogy az örök futballpályára való eligazolása sem az ő nagy bánata, hanem azoké, akik szegényebbek lettünk nélküle.

korábban írtuk

„Nem akarok nimbuszromboló lenni” – Utolsó interjú Onuțan Károllyal, a Marosvásárhelyi ASA korábbi játékosával

Amikor Onuțan Károllyal az interjút készítettük, egyikünk sem gondolta, hogy ez lesz az utolsó beszélgetésünk. A Marosvásárhelyi ASA egykori futballistájától azzal váltunk el, hogy műtétje után folytatjuk pályafutása scorniceşti-i epizódjával.