Hirdetés

Elhunyt Juan Antonio Samaranch

Nyolcvankilenc éves korában, szerdán elhunyt Juan Antonio Samaranch, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) korábbi elnöke.

MTI

2010. április 21., 13:542010. április 21., 13:54

A spanyol sportdiplomatát a Quirón de Barcelona klinikán ápolták súlyos szívelégtelenség miatt.

Juan Antonio Samaranch 1920. július 17-én, Barcelonában született. A közgazdász végzettségű sportdiplomata „civil” életében több bankban végrehajtó bizottsági tag, majd Spanyolország moszkvai és ulánbátori nagykövete volt.

A NOB tagjává 1966-ban vált, 1968 és 1975, valamint 1979 és 1980 között a testület protokollfőnökeként, 1970-től 1978-ig, illetve 1979 után végrehajtó bizottsági tagként, 1974-től 78-ig alelnökeként, 1980 és 2001 között pedig elnökeként tevékenykedett, azóta örökös tiszteletbeli elnök volt. Befolyását visszavonulását követően is megőrizte, többek között utóda, Jacques Rogge megválasztásában is szerepet játszott.

Rendkívül feszült politikai légkörben vette át a világ legjelentősebb sportszervezetének irányítását. A moszkvai olimpiát a kapitalista, a négy évvel későbbi, 1984-es Los Angeles-i játékokat pedig a szocialista országok többsége bojkottálta. Ráadásul az 1984-es rendezésre egyedül az amerikai város jelentkezett, azaz az olimpiai mozgalom nagyon nehéz időszakon ment keresztül. Samaranch egyik fő érdemének éppen azt nevezik, hogy pénzügyileg megerősítette a NOB-ot, és ismét vonzóvá tette mindenki számára a játékokat. Ezzel párhuzamosan elérte, hogy a versenyeken továbbra se legyenek hirdetések, és a különböző sportágak eseményeinek lebonyolítási rendjéről a döntő szót továbbra is a NOB mondja ki – még ha ezt a körülményektől, a pénzügyi-gazdasági környezettől nem teljesen függetlenül teszi is.

Ugyancsak a tevékenységével összefüggő pozitívumok közé sorolják, hogy a játékokba egyre inkább bevonta a profikat, s az olimpia univerzálissá vált, a világ legjelentősebb, legtöbb embert érdeklő eseményévé nőtte ki magát.

Leköszönéséig ugyanakkor elemzők szerint a NOB felépítése nem követte a játékok fejlődését, a korrupció megakadályozásában sem volt hatékony Samaranch, és nem vette elég komolyan a doppingellenes harcot sem. Szintén felrótták neki, hogy a fasiszta Franco-rezsim alatt pozíciókat töltött be, egy orosz könyv pedig azt írta, hogy a szovjet titkosszolgálat (KGB) ügynöke volt.

A sportéletben a NOB-on kívül is több tisztséget töltött be: a Spanyol Olimpiai Bizottság tagja, sportállamtitkár, a Spanyol Korcsolyázó Szövetség elnöke, a Mediterrán Játékok szervezetének alelnöke volt, illetve vezette a spanyol küldöttséget az 1956-os Cortina d,Ampezzó-i téli, valamint az 1960-as római és 1964-es tokiói nyári olimpián.

Hat nyelven – katalánul, spanyolul, franciául, angolul, oroszul és németül – beszélt. Tíz éve megözvegyült, felesége, Maria Teresa Salisachs-Rowe – akit 1955-ben vett el – 2000-ben hunyt el. Gyermekei: Maria Teresa és Juan Antonio Samaranch Salisachs.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut

Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
Hirdetés
Hirdetés