Hirdetés

Elhatározták: a váradi pólósok két győzelemért utaznak Bukarestbe a döntőben

Kádár Kálmán

Kádár Kálmán

Bukarestben, a címvédő Steaua vendégeként kezdi hétvégén az egyik fél harmadik győzelméig tartó bajnoki döntőt a Nagyváradi VSK férfi vízilabdacsapata.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2017. május 12., 08:392017. május 12., 08:39

A közel egy évtizedig egyeduralkodó Körös-partiak épp az elmúlt szezonban adták át trónjukat a fővárosi „bakáknak”, de reményeik szerint csak ideiglenesen.

„Azzal az elhatározott céllal utazunk, hogy megnyerjük a bukaresti meccseket” – szögezte le a Krónikának Kádár Kálmán vezetőedző a szombaton és vasárnap is 11 órától kezdődő találkozókkal kapcsolatban. Szerinte tanítványai ugyan

Hirdetés

nem felejtették el, hogy alig két hete még 10-5-re elveszítették a Román Kupa-döntőt a Steaua vendégeként, de abból levonták a megfelelő következtetéseket, hogy most ne kövessék el ugyanazokat a hibákat.

Ahogyan akkor, úgy most is Adrian Alexandrescu és Tóth Ferenc lesz a bíró – előbbi bár váradi, de szakmai elismertségére való tekintettel fújhat a váradiak meccsein –, ezért a szakember most nem is aggódik a játékvezetés miatt, ugyanakkor az asztalnál ülő hazai időmérők szubjektivitása még felboríthatja terveiket. Persze azt Kádár is megjegyezte, hogy

felkészültek a fináléra, az ezzel járó nyomás pedig már nem jelent újdonságot számukra.

Az idei szezonban, mint ismeretes, a VSK a kupadöntőn kívül az alapszakaszban is kikapott a Steauától, ugyanakkor a Bajnokok Ligája-selejtezőben felülmúlta Andrei Iosep legénységét.

Közülük Nikola Murisic 93 góllal vezeti a góllövőlistát a Dinamo elleni bronzmeccsre készülő Sportul Studențescet erősítő Vlad Georgescu (77 gól) előtt. A váradiak legeredményesebb játékosa eddig Szabó István (69) – aki harmadik a listán –, mellette pedig Kováts Viktor (50) került be a top tízbe. Kádár azonban rámutatott, hogy ez egyáltalán nem meglepő, mivel a Kolozsvár, az Arad, a Rapid vagy a Váradi Crișul elleni „gólzáporos” találkozókon rendre a fiatalokat játszatta, miközben válogatott kulcsemberei pihenőt kaptak. „Engem az érdekel, hogy a fiatalok is tapasztalatot szerezzenek” – fűzte hozzá.

Ennek a stratégiának eredményei is vannak, hiszen például

a váradi pólóiskolából kikerült, időközben román válogatottságig jutott Szabó Roland történelmi sikert ünnepelt szerda este magyarországi klubcsapatával:

a Miskolc a BVSC ellen aratott 11-6-os győzelmével 2-1-re megnyerte az egyik fél második győzelméig tartó párharcot az Eurokupa-indulást jelentő ötödik helyért. A magyar bajnokságot ismét a Szolnok nyerte meg: 8-3-as egri sikerével 3-0-ra kerekítette az összesítettet. Cseh Sándor edző csapata ezzel sorozatban harmadik, története kilencedik bajnoki címét ünnepelte az Eger, a Budapesti OSC és a – nagyváradiak legyőzésével – idén Eurokupa-győztes Ferencváros előtt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés