Hirdetés

Élet-halál harc vár a Kolozsvári Olimpiára a női BL-selejtezőben

•  Fotó: Kolozsvári Olimpia

Fotó: Kolozsvári Olimpia

Csoportgyőzelemre törekszik hazai közönség előtt a Kolozsvári Olimpia női labdarúgócsapata a kedden kezdődő Bajnokok Ligája-selejtezőben.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2017. augusztus 22., 09:482017. augusztus 22., 09:48

Egy egész éven át a Bajnokok Ligájára készülsz, ez az a verseny, ahol valóban labdarúgónak érezheted magad – vallja Lidia Havriștiuc, a Kolozsvári Olimpia 26 éves, válogatott hátvédje. A női labdarúgás román bajnokcsapata keddtől hazai közönség előtt játszik a Bajnokok Ligája-selejtező második csoportjában, ahol sorrendben az ukrán Harkovi Zhytlobud-2, a walesi Swansea City és a skót Hibernian lesz az ellenfele.

Idézet
Mindegyik mérkőzést komolyan kell vennünk, most mindegyik meccs élet-halál harc lesz” –

mutatott rá, megjegyezve, hogy továbbjutásuk a tizenhatoddöntőbe megvalósítható célkitűzés, és reméli, hogy a szurkolók most is olyan kiváló hangulatot teremtenek majd, mint a válogatott kolozsvári fellépésekor.

Hirdetés

Az elmúlt időszak edzőmérkőzései alapján Marius Suller edző is felkészültnek érzi csapatát a rájuk váró megmérettetésre. A Román Labdarúgó-szövetség hivatalos honlapjának megjegyezte: a labdarúgásban bármi megtörténhet, a csoportjukban szereplő csapatok pedig hasonló játékerőt képviselnek.

Idézet
Nem hiszem, hogy mi vagyunk a fő esélyesek, de abban biztos vagyok, hogy egy olyan gárda áll mellettem, amelyik az utolsó csepp energiájával is a kvalifikációért fog harcolni”

– fogalmazott. Rámutatott, hogy az első összecsapás lesz a legnehezebb, ugyanis elég nehéz volt videófelvételeket és információkat szerezniük ellenfeleikről. „Mellettünk szól az elmúlt szezonokban szerzett BL-tapasztalat, és úgy vélem, szervezettek is vagyunk. Tudjuk, mit akarunk, a lányok pedig nagyon elszántak” – ecsetelte a szakember.

Ștefania Vătafu például 24 éves kora ellenére már hét BL-szezonnal a háta mögött készül az újabb próbára. Szerinte évről évre egyre magasabb a színvonal, ezért senkit sem szabad alábecsülniük, ha tovább akarnak jutni. A válogatott középpályás úgy érzi, együttesükhöz jó labdarúgók csatlakoztak a nyáron, és a keret homogenitása sem szenvedte meg az erősítést.

Többek között az amerikai egyetemi bajnokságból igazoltak kapust Jillian McVicker személyében, de a tengerentúlról érkezett egy középpályásuk, Hannah Leinert is. Alin Cioban klubelnök szerint ez „új standardot jelent az Olimpiánál”, megjegyezve, hogy mindig is kiváló légiósok játszottak náluk – mint a magyar válogatott Vágó Fanny vagy a kameruni válogatott Christine Manie.

A kedden kezdődő BL-selejtezőkből egyébként csak a csoportgyőztesek és a legjobb második helyezett jut tovább. A kolozsvári 2-es kvartettben

kedden 11 órától Hibernian–Swansea párosítás szerint kezdenek, míg a házigazda Olimpia 18 órakor lép pályára a Harkov ellen.

A torna pénteken Harvok–Hibernian (11 óra) és Olimpia–Swansea (18) mérkőzésekkel folytatódik a Kolozsvár Arénában, hogy aztán hétfőn 18 órától Swansea–Harkov (a Clujana Stadionban) és Olimpia–Hibernian (Kolozsvár Aréna) összecsapásokat rendezzenek. A belépés ingyenes lesz.

Az ezüstérmes beugrója ellen kezd a címvédő

A Bajnokok Ligája-selejtezők után már a hazai élvonalbeli bajnokság 2017–2018-as szezonja is elrajtol, ám a címvédő Kolozsvári Olimpiát edző Marius Suller szerint elvárásaikat nagyban befolyásolja majd a nemzetközi szereplés mostani első lépcsőfoka. Megjegyezte, az ő szerződése szeptember elsején lejár.

A következő idénytől egyébként visszalépett az ezüstérmes Iași-i Naibrobi, helyét pedig a Bukaresti Fair-Play vette át, amely a szeptember másodikai első fordulóban épp a címvédő Szamos-partiak vendége lesz. A sorsolás alapján ugyanakkor rendezik még a Marosvásárhelyi ASA–Târgoviște, Alexandria–Székelyudvarhelyi Vasas Femina, Kisbecskerek–Temesvári CFR és Borgóprund–Craiovai Real találkozókat.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 26., péntek

Kovács István az év legjobb futballbírói között

A nagykárolyi Kovács István a negyedik helyen végzett az év legjobb futballbíróinak rangsorában.

Kovács István az év legjobb futballbírói között
Hirdetés
2025. december 23., kedd

Négy helyet rontott a magyar válogatott a FIFA-világranglistán

A magyar válogatott négy helyet rontva a 41. a Nemzetközi Labdarúg-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyet továbbra is az Európa-bajnok spanyolok vezetnek.

Négy helyet rontott a magyar válogatott a FIFA-világranglistán
2025. december 19., péntek

Újra Szoboszlai Dominik a hónap legjobb játékosa a Liverpoolnál

Szoboszlai Dominik lett november legjobb játékosa az angol labdarúgó-bajnokságban címvédő Liverpoolnál.

Újra Szoboszlai Dominik a hónap legjobb játékosa a Liverpoolnál
2025. december 17., szerda

Az államfő alkotmánybíróságon támadta meg a sportklubokat hazai játékosok szerepeltetésére kötelező „Novák-törvényt”

Megtámadta az alkotmánybíróságon Nicușor Dan elnök azt a törvényt, amely arra kényszeríteni a sportklubokat, hogy a csapatsportokban legalább 40 százalékban hazai játékosakat küldjenek pályára a hivatalos mérkőzéseken

Az államfő alkotmánybíróságon támadta meg a sportklubokat hazai játékosok szerepeltetésére kötelező „Novák-törvényt”
Hirdetés
2025. december 14., vasárnap

Minden szinten a legjobbak: Norvégia a női kézilabda világbajnoka

Az olimpiai és Európa-bajnok norvég válogatott kollekcióját teljessé téve megnyerte a holland-német közös rendezésű női kézilabda-világbajnokságot, ugyanis a vasárnapi fináléban 23-20-ra legyőzte a társházigazda német csapatot Rotterdamban.

Minden szinten a legjobbak: Norvégia a női kézilabda világbajnoka
2025. december 12., péntek

A Sporting lesz a Puskás Akadémia ellenfele az ifi BL-ben

A portugál Sporting Lisszabon lesz a Puskás Akadémia ellenfele a labdarúgó Ifjúsági Ligában (az ifjúsági Bajnokok Ligájában) a legjobb 32 között.

A Sporting lesz a Puskás Akadémia ellenfele az ifi BL-ben
2025. december 12., péntek

Európa-liga: skótveréssel biztosította be továbbjutását az eddig veretlen Ferencváros

A Ferencváros hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte a vendég Glasgow Rangerst a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának csütörtöki hatodik fordulós mérkőzésén, így változatlanul veretlen és nyolcaddöntőbe jutást érő helyen áll.

Európa-liga: skótveréssel biztosította be továbbjutását az eddig veretlen Ferencváros
Hirdetés
2025. december 10., szerda

Gyenge játék, piros lap a csapatkapitánynak: nem jutott négybe a magyar női kézilabda-válogatott

Kikapott Magyarország női kézilabda-válogatottja a társházigazda holland csapattól szerdán a Rotterdamban játszott negyeddöntőben a holland-német közös rendezésű világbajnokságon.

Gyenge játék, piros lap a csapatkapitánynak: nem jutott négybe a magyar női kézilabda-válogatott
2025. december 10., szerda

A Puskás Akadémia nyerte a magyar–román párharcot az ifi BL-ben

Több mint egy félidőt emberhátrányban játszva vereséget szenvedett hazai pályán a román bajnok FCSB-től az ifjúsági Bajnokok Ligája 3. fordulójának visszavágóján a Puskás Akadémia, de a magyar bajnok tizenegyesekkel kiejtette a bukaresti csapatot.

A Puskás Akadémia nyerte a magyar–román párharcot az ifi BL-ben
2025. december 10., szerda

Szoboszlai eldöntötte a Liverpool Inter elleni BL-összecsapását

Szoboszlai Dominik tizenegyesgóljával a Liverpool 1-0-ra legyőzte idegenben az Internazionalét a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszában, a hatodik forduló keddi játéknapján.

Szoboszlai eldöntötte a Liverpool Inter elleni BL-összecsapását
Hirdetés
Hirdetés