Hirdetés

Elégedett beszterceiek

A kiesési zónát elkerülve zárta az őszi futballidényt a Besztercei Gloria labdarúgócsapata, miután hazai pályán 2-0-ra legyőzte a sereghajtó Buzăui Gloriát a Liga 1 17. fordulójának tegnapi összecsapásán.

Páva Adorján

2008. december 02., 09:002008. december 02., 09:00

„Az idény elején a csapat nem volt összeszokva, aztán nagyon sok balszerencsénk volt, de végül jól fejeztük be az őszi szezont, és optimistán tekintünk a tavaszi folytatásra” – értékelt Jean Pădureanu, a beszterceiek elnöke. Elégedetten beszélt Ioan Ovidiu Sabău vezetőedző is, akinek csapata – az ingyenes belépésnek köszönhetően – szokatlanul sok, mintegy 6 ezer néző előtt zárta győzelemmel az évet a buzăuiak ellen, akiknek kapusa, Arcaba 16-oson kívüli kezezésért már a 3. percben piros lapot kapott. „A télen szükségünk lenne még három új játékosra, és akkor nyugodtan vághatunk neki a tavaszi idénynek” – mondta Sabău. A hat mérkőzése veretlen Besztercei Gloria a Liga 1 12. helyén zárja a Liga 1 első felét, 5 pontra az első, már kiesést jelentő helytől.

Liga 1, a 17. forduló: Besztercei Gloria–Buzăui Gloria 2-0 (Coroian 11., Silvăşan 40.), Konstancai Farul–Otopeni 1-0 (Rusmir 32.), FC Vaslui–Craiovai U 1-1 (Temwanjera 90+2., ill. Dina 6.), Galaci Oţelul–Tîrgu Jiu-i Pandurii 0-0, Iaşi-i Poli–Rapid 1-2 (Miclea 12., ill. Spadacio 31., J. P. Pinto 64.), FC Temesvár–Brassói FC 4-0 (Voicu 17. – öngól, Karamjan 26., Magera 63., 82.), Dinamo–FC Argeş 2-0 (Ad. Cristea 66., Miranda 90+3.). A Kolozsvári CFR– Szászmedgyesi Gaz Metan 2-1, és a Steaua–Urziceni-i Unirea 1-0.

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés