Nehezen születő „csillag”. A Bukaresti Steaua új stadionjának látványterve
Fotó: CNI
2014-ben vállaltuk, hogy társházigazdái leszünk a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokságnak (Eb), ám négy év alatt nem tettünk szinte semmit – jelentette ki hétfőn Ludovic Orban miniszterelnök.
2019. november 18., 14:032019. november 18., 14:03
A kormányfő abból az alkalomból jutott erre a következtetésre, hogy több illetékes kíséretében a Steaua Aréna építőtelepén próbálta felmérni, hogy hol tart annak annak a négy stadionnak a kivitelezése, amelyeket az Eb-n résztvevő csapatok rendelkezésére kell bocsátani.
Orban aggasztónak találja, hogy
Románia a 2020-as Európa-bajnokság négy mérkőzését rendezheti a főváros Nemzeti Arénájában. Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) arra kérte a 12 szervező országot, hogy biztosítsanak további négy, a nemzetközi szabványoknak megfelelő stadiont a részt vevő válogatott csapatok edzésére. A négy aréna, amelyet erre a célra korszerűsítenek az Arcul de Triumf, a Steaua, a Rapid és a Dinamo.
A mérkőzésekre 2020. június 14-én, 18-án, 22-én és 29-én kerül sor. Amennyiben kijut az Eb-re, Románia válogatottja legalább két mérkőzést Bukarestben fog játszani.
A csalók módszerei egyre kifinomultabbak: visszaélhetnek bankkártyaadatokkal, személyes információkkal, hamis számlákkal vagy megtévesztő befektetésekkel verhetnek át.
Nicușor Dan román államfő szerint a lengyel légtér nyilvánvaló megsértésével Oroszország ismét bebizonyította, hogy agresszíven viselkedik, ezért meg kell állítani és meg kell szorongatni, hogy tárgyalóasztalhoz üljön – írta a román államfő.
Heves, személyeskedésbe torkolló szóváltássá fajult szerdán a parlamentben egy kulturális témájú törvényjavaslat vitája, miután a szélsőjobboldali AUR egyik képviselője abba kötött bele, hogy a művelődési tárcát egy magyar vezeti.
Heves esőzésekre és a szél élénkülésére figyelmeztető előrejelzést adott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat Románia nagy részére.
Romániának ki kell bővítenie katonai tartalékait – jelentette ki Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.
A hadsereg légvédelmi radarrendszere szerda hajnalban harci drónok egy csoportját észlelte a határhoz közeli ukrajnai Vâlcov település térségében – közölte a védelmi minisztérium.
Zavartalanul zajlik a tanítás a romániai iskolák nagy többségében – közölte kedd este az oktatási minisztérium a megyei tanfelügyelőségektől kapott információkra hivatkozva.
Brüsszel ösztönzi a bevándorlást, mert kevert fajú népességet akar Európában – ilyen és ehhez hasonló kijelentéseket tett Andrei Dîrlău, a szélsőjobboldali Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szenátora.
Az Európai Bizottság keddi döntése szerint Románia 16,68 milliárd euróból részesülhet az EU védelmi hitelprogramjából, a SAFE-ből, amelynek célja a tagállamok védelmi képességeinek gyors megerősítése.
Őrizetbe vette kedden a terrorizmus és szervezett bűnözés elleni ügyészség Alexandru Bălant, a Moldovai Köztársaság Hírszerző és Biztonsági Szolgálatának (SIS) volt igazgatóhelyettesét – tudta meg ügyészségi forrásokból az Agerpres.
szóljon hozzá!