
Fotó: Mediafax
2010. november 09., 09:152010. november 09., 09:15
Bajnokcsapathoz méltóan is tud játszani a Liga 1-ben a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata. A címvédő erdélyiek hosszas szünet után rukkoltak elő ismét jó teljesítménnyel a román élvonalban, mégpedig a lehető legjobbkor, hiszen a vendég Dinamo elleni rangadón aratott 1-0-s sikerrel egy másik bajnokaspiránson sikerült három pontot hozni.
Az éllovas Galaci Oţelul még nagyon messze van – a listavezető 32, míg a CFR 19 ponttal rendelkezik –, de Pászkány Árpád klubtulajdonos behozhatónak tartja a hátrányt. „Minden tiszteletem a Galacé, de nincsenek annyira jó játékosai, hogy a végéig kitartsanak” – fogalmazott az üzletember. Pászkány nagyon fontos győzelemnek tartja a Dinamo felett aratott sikert, ugyanis ezzel megkezdték az élboly üldözését. A három pont megszerzése mellett a mutatott játékkal is elégedett volt: „Okosan játszottunk, miközben nagyon sok helyzetet is kidolgoztunk.
Néhány távoli lövést leszámítva a Dinamónak igazi helyzete sem volt.” Úgy tűnik, hogy a Bjelanovic góljának köszönhető siker Sorin Cârţu székét is „bebetonozta”: Pászkány Árpád kijelentette, biztos, hogy a vasutascsapat trénere 2011 nyaráig nem távozik.
| Victoria Brăneşti–Urziceni-i Unirea 4-1 (Olariu 45+2., 74. – mindkettőt 11-esből, Simion 70., Coman 87., ill. Semedo 23.), Korábban:Szászmedgyesi Gaz Metan–Besztercei Gloria 2-1, |
A CFR tulajdonosa a Dinamo szurkolói miatt kialakult botrány kapcsán is magyarázattal szolgált. A találkozót dinamós drukkerek nélkül rendezték meg, azzal együtt, hogy több mint 700-an szerettek volna bejutni a Gépész utcai stadion vendégek számára fenntartott szektorába.
Mint kiderült, nagy részük nem rendelkezett bukaresti személyazonossági igazolványnyal – legtöbbjük a CFR városi riválisa, az U szurkolói volt –, miközben a biztonsági szolgálat emberei ehhez a feltételhez kötötték a bejutást. Végül szolidaritásból azok a drukkerek sem foglaltak helyet a lelátón, akik Bukarestből érkeztek.
„A szabályzat egyértelmű: a befogadóképesség öt százalékának megfelelő számú jegyet a vendégdrukkereknek kell felajánlani.
A vendégdrukker alatt pedig azt értik, hogy az illető abból a városból érkezett, ahonnan a csapat is jött. A többiek számára minden más szektor nyitva áll” – mondta Pászkány Árpád.
Véleményével azonban messze nem értett egyet Nicolae Badea, a Dinamo ügyvezető elnöke, aki egyenesen diszkriminációnak nevezte azt, hogy nem engedték be helyükre a jeggyel rendelkező szurkolókat. A fővárosi sportvezető még a meccs előtt panaszt tett a mérkőzés megfigyelőjénél, ám elmondása szerint az nem tett semmit az ügy rendezése érdekében.
Badea hozzátette, a kolozsvári klub döntése egyenesen veszélyesnek bizonyult, hiszen a több száz dinamós szurkoló ellepte a környékbeli szórakozóhelyeket, ezzel pedig elkerülhetetlen lett a balhé – több helyen is összetűzésbe keveredtek a hazai és a vendégdrukkerek.
Cristian Borcea részvényes egyenesen „gazembernek” nevezte Pászkányt, amiért nem engedte be az elmondása szerint a környékbeli megyékből érkező Dinamo-drukkereket, és nem riadt vissza a fenyegetőzésektől sem: „Isten óvjon attól, hogy a bukaresti meccsre ellátogassanak a CFR-es klubvezetők és szurkolók, mert nagy meglepetésben lesz részük”.
Tegnap a kolozsvári csendőrség közleményben jelezte, a személyazonosságikat nem ők ellenőrizték, hanem a klub biztonsági szolgálatának emberei. A csendőrök nem tiltották meg senkinek a belépést, sőt közölték a klub képviselőivel, hogy rendkívül veszélyes, ha megtiltják a vendégcsapatot támogató drukkerek bejutását a nekik fenntartott szektorba, mert így előfordulhatott volna, hogy a hazai szurkolók közé keverednek.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.