Hirdetés

Összefogtak Hosszú Katinkáék a szakszövetség ellen

Gyárfás Tamás elnöknek és a Magyar Úszószövetség (MÚSZ) teljes vezetőségének távozását kérik azok az úszók, akik a múlt héten külön-külön emeltek szót a sportág irányításában szerintük meglévő problémák miatt.

MTI

2016. november 21., 10:172016. november 21., 10:17

2016. november 21., 11:222016. november 21., 11:22

Hosszú Katinka, Gyurta Dániel, Kapás Boglárka, Bernek Péter, Kozma Dominik, Verrasztó Dávid, Verrasztó Evelyn, Financsek Gábor úszók, illetve Czakó Csaba és Shane Tusup edzők a hétvégén egyeztettek a kialakult helyzetről, s megbeszélésük eredményeként hétfő reggel tették közre Facebook-oldalukon a változást sürgető nyilatkozatukat.

Az érintettek hét pontban foglalták össze követeléseiket, melyek között az első egy új vezetőség felállításának igénye, mely „hajlandó a szervezet teljes körű felülvizsgálatára, megújítására\". Szerintük szükség van a fontos kérdésekben „valódi titkos szavazásra\", az elektronikus szavazás megszüntetésére, egységes, objektív válogatási elvek lefektetésére, átlátható szabályrendszerre és működésre. A negyedik pontban az elnök és a szövetségi kapitány jogkörének és feladatainak újraszabályozását indítványozzák, az ötödikben pedig kérik a válogatott keret tagjainak zavartalan felkészülését és egy állandó helyszín biztosítását.

Szükség van szerintük arra is, hogy a jövőben pontosan meghatározzák az edzőtáborok hozzáférhetőségének konkrét elveit. Az utolsó szakaszban pedig az új vezetéstől kérik a meglátásuk szerint „kiszolgáltatott rendszer\" megszüntetését, s a források „transzparens, ésszerű, szakmai szempontok alapján történő\" felhasználását. „Az általunk kívánt helyzet megvalósulásának legfontosabb feltétele, hogy a Magyar Úszó Szövetség jelenlegi, közel 20 éve regnáló vezetése – amely mögött megszűnt az az egység és bizalom, amivel az úszó társadalmat képviselni tudja – távozzon, és adjon teret az új korszak megszületésének\" – áll a nyilatkozatban.

A közlemény szerint az egyeztetésen kiderült, valamennyien helytelenítik, hogy a döntéshozatali folyamatok mögött egy személyben a szövetség elnöke áll, a MÚSZ által a problémák feltárására alakított bizottságokat pedig alkalmatlannak tartják, mert tagjai valamennyien függő viszonyban vannak a jelenlegi rendszerrel. „Egy emberként kijelentjük, hogy a jelenlegi elnök és az általa működtetett antidemokratikus rendszer semmiképp sem szolgálják a magyar úszósport érdekét. Nincs szükségünk olyan vezetőre és apparátusra, amely nem vesz tudomást az úszók, edzőik és a mindennapi munkájukat segítő szakember gárda igényeiről, szakmai véleményéről, akik jelenléte a versenyzők zavartalan felkészülését hivatott biztosítani\" – írták az úszók.

A nyilatkozat szerint az aláírók célja egy korszerű, demokratikus és szakmai alapokon nyugvó rendszer, melyet nem a „félelem\" vezérel. A versenyzők azt is hangsúlyozták, hogy fontos számukra a jövő évi hazai világbajnokság sikere, ennek érdekében tartják szükségesnek a mielőbbi változásokat.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés