
2012. június 22., 08:382012. június 22., 08:38
Az első mérkőzés után Kovács István, a román válogatott magyar szövetségi kapitánya pozitívumként emelte ki, hogy 6-5-ig szoros volt a meccs. „Látszik, hogy fizikai erőfölényben van a magyar csapat, mi azért bőven nem tartunk még itt. A játéktudást nem is mondom, de mindenképpen előrébb járnak, mi ennyit bírtunk most. Azt gondolom, hogy nekünk még sokat kell dolgoznunk az olimpiáig, van még hat hét – fogalmazott Kovács a Vlv.hu honlapnak. – Igazából fizikailag egy kicsit jobban fel kell jönnünk, azért, hogy ne úgy menjünk Londonba, hogy csak turisták vagyunk. Szeretnénk megszorítani csapatokat, nyilván úgy fogunk kimenni.”
Románia szövetségi kapitánya hozzátette, nem támasztottak semmilyen elvárást Bukarestben a csapatával szemben, már az is nagy dolog, hogy kijutottak az olimpiára.
Kemény Dénes csak a játékkal foglalkozott: „Az, hogy hazai pályán játszottunk, és két magyar játékvezetővel, azért mindenképpen ad egy nyugalmat, biztonságot a játékosoknak. Ráadásul papíron, akárhogy is vesszük, azért a román csapat gyengébbnek tűnik a magyarnál, talán nem ennyivel, de nem gondolom, hogy bárkinek a rovására kellene írni: szépen, lassan feloldódtak a gátlások a csapatban, és szép megoldásokat is lehetett látni. Sokat tudunk javulni, és sokszor elkapkodtuk a helyzeteket, de hát nem panaszkodom, 14 gólt lőttünk.”
Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.
Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.
A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.
A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.
Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.
A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.
Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.
Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.
Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.
A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.