Hirdetés

Egyre nagyobb nyomás nehezedik a HSC játékosaira

„Hiába dolgozol ki rengeteg helyzetet, ha nem használod ki őket” – összegzett Nagy Béla, a HSC Csíkszereda jégkorongcsapatának edzője, miután tanítványai másodszor is kikaptak a Brassói Corona Fenestela 68 együttesétől a román bajnoki döntőben.

Páva Adorján

2011. március 23., 08:342011. március 23., 08:34

Pedig a Cenk alatti városban hétfő este megrendezett összecsapáson sokáig úgy tűnt, ezúttal a jóval esélyesebb, címvédő székelyföldieknek áll a zászló. A hazaiakat erősítő Falloon találatára Molnár Zsolt révén hamar válaszolt, majd fordított is a HSC. A második harmad nem hozott gólt, a harmadikban pedig Petres növelte a címvédő előnyét. Azonban ez sem volt elég a csíkiak első sikeréhez, ugyanis a brassóiak Falloon és Rajcák góljaival kiegyenlítettek, és öt perccel a vége előtt Antal Zsombor a győztes gólt is belőtte. „Közel voltunk a győzelemhez, sajnos most sem jött össze.

A Brassó okosan játszott, jól védekezett – fogalmazott a sportclub.ro honlap által idézett Nagy Béla. – Esélytelenebbnek volt titulálva a brassói csapat, ezért nincs nyomás, nincs győzelmi kényszer rajtuk. Ha nincs rajtad ez a teher, nyugodtabban tudsz játszani az ellenfélnél. Ezek után nyernünk kell, kötelező behúzni a soron következő mérkőzéseket.”

A Brassó persze mindent meg fog tenni, hogy ez ne így legyen. „Ilyen meccseknek köszönhetően érzed azt, hogy valóban élsz. A legfontosabb, hogy ismét nyertünk, és még mindig kényelmetlen ellenfele vagyunk a csíkszeredai csapatnak – nyilatkozta a hocheibrasov.ro oldalnak Kovács László, a Fenestela edzője, akinek tanítványai az első meccset 3-2-re nyerték meg Csíkszeredában. Természetesen még nagyon sok van hátra, továbbra is maximális összpontosítással kell játszanunk, hiszen a csíkszeredaiak nagyon erősek. Ezzel együtt a nagyobb nyomás most a HSC játékosain van, és ezt ki kell használnunk.”
A döntő ma folytatódik a harmadik meccsel, amelyet Csíkszeredában rendeznek (Digi Sport Plus, 19.00), akárcsak a negyedik, pénteki összecsapást (Digi Sport Plus, 19.00). A finálé az egyik fél negyedik sikeréig tart.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut

Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
Hirdetés
Hirdetés