
Fotó: Rompres
Carmen Amariei Lungu tavaly nyáron hároméves szerződést kötött a Kolozsvári U Jolidonnal, annak ellenére, hogy megállapodása a Slagelsével idén júniusban járt le. A kolozsvári születésű játékost 2006 nyarán megműtötték, és csak februárra várták teljes felépülését. Mivel a dán együttes nem számíthatott az egész idényben a román válogatott kézilabdázó játékára, engedélyezte, hogy átigazolási összeg ellenében Amariei a 2006/2007-es szezonban Kolozsváron szerepeljen. Carmen Amariei ekkor megszakította a kapcsolatot a Slagelsével, és az erdélyiekhez szerződött. A hír hallatán a skandinávok visszahívták az átlövőt, és azzal fenyegetőztek, ha Amariei nem tér vissza, akkora pénzösszeget kérnek érte, amelyet az U Jolidon nem tud kifizetni, ez esetben pedig kettős aláírás miatt büntetés és eltiltás vár a játékosra. A februárban felépült Carmen Amariei engedett, és visszatért Dániába, ahol egészen a Bajnokok Ligája-győzelemig jutott – az orosz Lada Toljatti elleni visszavágón nyolc gólt dobott, és a meccs legjobbjává választották.
Mircea Cucuian szerint a Carmen Amariei Lunguval tavaly nyáron kötött szerződés július 1-jétől érvénybe lép. „A részleteken még változtatni lehet, de az biztos, hogy Carmen Amariei Kolozsváron fog játszani a 2007/2008-as idényben. Miután a Slagelsével lejárt a szerződése, a velünk kötött megállapodása automatikusan érvénybe lépett, így ősztől az U Jolidonban fog játszani, akármilyen más ajánlatot is kap” – jelentette ki a kolozsvári együttes sportigazgatója.
Carmen Amariei – akit időközben több európai élcsapat, valamint a Brassói Rulmentul is megkeresett – más véleményen van. „Semmit nem írtam alá, sem a Kolozsvári U-val, sem a Brassói Rulmentullal nem kötöttem szerződést. Szabadságomat töltöm, amelynek lejártakor eldöntöm, hol folytatom pályafutásomat. Az biztos, hogy szívesen játszanék a román bajnokságban” – fogalmazott a kézilabdázó, aki arról nem nyilatkozott, megjelenik-e a Kolozsvári U csütörtöki gyülekezőjén.
A 29 éves játékost több kellemetlenség is érte az elmúlt időszakban. Két éve összekülönbözött Gheorghe Tadici szövetségi kapitánnyal, aminek következtében lemondta a válogatottságot, ám idén május végén felülbírálta döntését, és visszatért a válogatottba. A Lada Toljatti elleni BL-döntő sem csak a siker miatt marad emlékezetes számára. Az első találkozón nem léphetett pályára, mert az oroszországi repülőtéren a hatóságok azt feltételezték, hamis útlevéllel rendelkezik, ezért 24 órás őrizetbe vették, de a meccs után visszaengedték Dániába.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.