
A Veszprém férfi kézilabdacsapata egygólos, 34-33 arányú vereséget szenvedett a lengyel Wisla Plock vendégeként a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első, vasárnap esti mérkőzésén.
2014. március 24., 00:102014. március 24., 00:10
A csoportelsőként nyolcaddöntőbe került veszprémiek egyértelmű esélyesként várták a saját kvartettjében negyedikként zárt Plock elleni párharcot. Az első félidőben azonban gyorsan kiderült, hogy a lengyelek nem adják olcsón a bőrüket.
Ebben a szakaszban szinte végig fej fej mellett haladtak a csapatok. A magyarok különösen védekezésben tűntek bizonytalannak, volt olyan periódusa is a félidőnek, amikor háromgólos hátrányban voltak, végül azonban sikerült döntetlennel pihenőre vonulniuk (16-16).
A Plock a fordulás után is elképesztő tűzzel játszott, nagyon agresszíven védekezett, s ugyan sokszor került emberhátrányba, ám még ekkor is jól szűrte a pontatlan veszprémi támadásokat.
Tulajdonképpen végig előnyben volt a lengyel együttes a második játékrészben, gyors indításokból és felállt fal ellen is rendre eredményes volt, s a magyar bajnok a hajrában azért küzdött, hogy minél kisebb legyen a különbség a visszavágóra.
A Veszprém nem játszott jól, különösen védekezésben volt nagyon gyenge, ám végül mindössze egy góllal kapott ki, ami hazai pályán egyértelműen ledolgozható.
„A lengyel és a magyar szurkolók együttesen varázsoltak kitűnő légkört a csarnokba, és ilyen hangulatban jó lett volna nyerni. Nem sikerült, pedig sok gólt lőttünk. Nagy gond volt a védekezésünkkel, amely pedig a játékunk alapja. Kellemetlen volt a Plock öt-egyes védekezése” – értékelt Carlos Ortega, a Veszprém trénere.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
szóljon hozzá!