2011. május 27., 06:272011. május 27., 06:27
A hamarosan megalakuló gazdasági társaságban, amely az összevont csapatot működteti majd, mindkét klub 50 százalékban lesz érdekelt. Az első évben a legjobb négy közé jutás lesz a cél, de rövid időn belül a Pick Szeged, majd az MKB Veszprém méltó ellenfele akar lenni az együttes, amely állandó Bajnokok Ligája-részvételre is pályázik. „Nagy megtiszteltetés, hogy engem kértek fel a gárda irányítására. Mindkét együttes azzal a problémával küzdött, hogy nem volt második sora, de az egyesüléssel ez nem fordulhat elő” – mondta Zsiga Gyula, aki 18 év után lesz ismét élvonalbeli férficsapat edzője. Az új klub neve még nem dőlt el, színeit illetően pedig azt mondták, benne lesz a zöld-fehér és vélhetően a kék is. A csapat Pestszentlőrincen játszik majd. A bajnokságban a PLER a 8. lett, míg az FTC a Tatabányával harcol a bronzéremért, az utolsó, vasárnapi népligeti meccs előtt a párharc állása 2-2.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
szóljon hozzá!