
A címvédő Sepsiszentgyörgyi Sepsi SIC kiegyenlítette az állást a női kosárlabda-Nemzeti Liga döntőjében, miután péntek este a sepsiszentgyörgyi Szabó Kati sportcsarnokban 72:66 (19:20, 20:18, 16:17, 17:11) arányban legyőzte a Kolozsvári Universitateát.
2017. április 22., 10:192017. április 22., 10:19
A kiegyensúlyozott meccs első három negyedében fej fej mellett haladtak a csapatok. Három perccel a vége előtt még 65:64 volt az állás, ám a végjátékot jobban bírta fejben a hazai csapat, és 72:66-os, megérdemelt győzelmet aratott – írj az Agerpres.
A mérkőzés MVP-je Tyaunna Dominique Marshall volt 27 ponttal, 7 lepattanóval és 3 gólpasszal. A vendégek közül kiemelkedett Taneisha Harrison 18 ponttal és 6 lepattanóval.
Az első meccsen a Kolozsvár nyert 64:66-ra. A következő két meccset Kolozsváron játsszák április 26-án és 27-én. A döntő az egyik csapat harmadik győzelméig tart.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.