
Fotó: MTI
2009. május 18., 11:112009. május 18., 11:11
A mostani finálé előtt 1999-ben, 2002-ben, 2004-ben és 2005-ben az EHF-kupában, 2006-ben pedig a KEK-ben kellett beérniük a második hellyel, ráadásul a tíz, valamint az öt évvel ezelőtti döntőt is a Viborggal szemben bukták el. Az Aalborgban elszenvedett 26-24-es vereség után a dánok jól kezdték a mérkőzést a Veszprém Arénában, fokozatosan húztak el, és félidőben 14-10-re vezettek.
A 40. percben már hatgólos hátrányban voltak a sérült Görbicz Anita nélkül küzdő hazaiak (14-20), és ekkor még nem tűnt úgy, hogy képesek lennének a fordításra. Ám az utolsó percekben hatalmas hajrát indított az 5 ezer néző által buzdított magyar alakulat, és két perccel a mérkőzés vége előtt Herr Anita hetese révén feljöttek két gólra (23-25), és ez az eredmény már a győriek továbbjutását jelentette.
A skandinávok egy időkérés után ismét betaláltak, az utolsó percben pedig az ETO hétmétereshez jutott. Herr azonban ezúttal a felső lécet találta el, és az utolsó másodpercekben labdát szerző, majd időn túli szabaddobáshoz jutó magyarok Tomori révén sem tudták „hosszabbításba vinni” a találkozót. Ennek ellenére a szurkolók a lefújás után is éltették a veszteseket.
„Tudtuk, hogy nehéz lesz. Nem tévesztett meg bennünket az idegenbeli siker, azonban a Viborgban több tartalék volt” – fogalmazott a kudarc után Vanyus Attila, a Győri ETO klubelnöke. Konkoly Csaba vezetőedző szerint csapata védekező játéka nem nőtt fel a feladathoz: „Nem védekeztünk elég agresszíven, nem voltunk elég élesek. Hiába kapaszkodtunk. Most kellett volna nyerni, de nem éltünk a lehetőséggel.”
Sinka László, a Magyar Kézilabda-szövetség frissen megválasztott elnöke drámainak nevezte az összecsapást. „Fantasztikusan küzdött a Győr, de sajnos ez is kevés volt. Ha végig sikerült volna nyomás alatt tartani a Viborgot, talán összejött volna a várva várt diadal” – tette hozzá a sportvezető.
A Veszprém Arénában egyetlen magyarnak volt oka az örömre: Kovacsicz Mónika, a Viborg játékosa BL-címet ünnepelhetett. „Nem sok lehetőséget kaptam, de így is nagyon örülök a BL-címnek. Gratulálok a Győrnek, nagyon kicsin múlott, hogy nem mi, hanem ők nyerjenek” – mondta a magyar válogatott játékos, aki mellett egy román kézilabdázó, Cristina Vărzaru is magasba emelhette a trófeát.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.