Hirdetés

Egy híján húszat vágott Dél-Afrikának a román válogatott

Kiütéses győzelmet aratott a szófiai Divízió II-es világbajnokság második fordulójában a román válogatott, amely tegnap 19-szer vette be Dél-Afrika kapuját.

2006. március 29., 00:002006. március 29., 00:00

Jégkorong
A mérkőzést eredetileg hétfőn kellett volna lejátszani, ám mivel az afrikai együttes felszerelése elkallódott az utazás során, a szervezők módosították a programot, és a fekete földrész képviselője a nyitóforduló utolsó találkozóján, a házigazdák ellen kezdte meg szereplését. A tavaly még a vb negyedik értékcsoportjában szereplő Dél-Afrika azonban sem a bolgárokat, sem Daniel Herlea együttesét nem tudta megszorítani. „Nem volt ez sem egy könnyű meccs, a hatalmas különbség elsősorban annak köszönhető, hogy a fiúk az elsőtől az utolsó percig komolyan vették a mérkőzést és végig teljes erőből hajtottak” – nyilatkozta a Krónikának a román szövetségi kapitány, aki külön kiemelte a kilenc gólt szerző harmadik sor teljesítményét. A meccs legjobbja a hat találatig jutó Cãtãlin Geru volt, Timaru, Vargyas és Elekes két-két gólt szerzett, míg Georgescu, Péter, Moldován, Andrei, Nicolescu, Góga és Mihály egy-egy alkalommal volt eredményes. Ma szünnap lesz a vb-n, holnap pedig 12 órától Spanyolország ellen játszik Románia csapata.
Divízió II-es világbajnokság, A csoport, 2. forduló: Románia–Dél-Afrika 19-3 (5-0, 6-0, 8-3). További eredmények: Bulgária–Dél-Afrika 14-1, Belgium–Szerbia és Montenegró 2-2.
Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Cseke: még néhány évig várni kell a nagyváradi, a temesvári és a brassói stadion állami finanszírozására

2028-ig elhalasztják négy stadion állami költségvetésből történő, 2024-ben jóváhagyott finanszírozását – jelentette be Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.

Cseke: még néhány évig várni kell a nagyváradi, a temesvári és a brassói stadion állami finanszírozására
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét

Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

2026. július 22., szerda

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról

A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról
Hirdetés
2026. július 20., hétfő

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát

Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát
2026. július 20., hétfő

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem

Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem
2026. július 19., vasárnap

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon

Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon
Hirdetés
2026. július 19., vasárnap

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon

Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon
2026. július 17., péntek

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron

A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron
2026. július 17., péntek

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n

Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n
Hirdetés
Hirdetés