Hirdetés

Egervári törökverő csillagai

Immár nemcsak az „ősi rivalizálás” miatt lesz nagy rangadó a román labdarúgó-válogatott jövő márciusi budapesti fellépése. A magyar nemzeti csapat ugyanis kedd este 3-1-re legyőzte a vendég Törökországot a világbajnoki selejtezőkben, és mivel Románia hazai pályán simán kikapott a hollandoktól, Magyarország pontszámban beérte, sőt meg is előzte a nagy riválist, amellyel a D csoport második, minden bizonnyal pótselejtezőt érő helyéért küzd.

Páva Adorján

2012. október 17., 12:512012. október 17., 12:51

Kellett az „Ébresztő!”

Egervári Sándor tanítványai tartásból jelesre vizsgázva fektették két vállra a török válogatottat, amely a sorsoláskor a második értékcsoportból került a D jelű hatosba, azaz a svédek után ebben a sorozatban is sikerült legyőzniük a magyaroknak egy náluknál jobbnak tartott csapatot. Ez annak ellenére összejött, hogy az első félidő első felében rendkívül megilletődötten és bátortalanul játszottak a hazaiak, akik alig találkoztak a labdával. Ettől erőre kapott a sok hiányzója és az eredménytelensége miatt rossz morállal pályára lépő Törökország, amely a magyar védelem passzív aszszisztálása mellett meg is szerezte a vezetést egy bal oldali beadást követően.

A gól, majd pedig az Ébresztő!-t kiáltó közönség azonban felrázta a piros-fehér-zöldeket, akik egy szerencsés találattal 10 percen belül ki is egyenlítettek: az eltiltott Dzsudzsák helyén bevetett Koman laposan kanyarított a bal szélről a kapu elé, ahol Szalai késve érkezett védőjével, de ez anynyira megzavarta a románok elleni vesztes meccsen is nagyot hibázó Volkan kapust, hogy a földről a vállára, onnan pedig a hálóba pattant a játékszer. A rúgott gól a kapottnál is jobban feltüzelte Geráékat, akik átvették az irányítást, fordulás után pedig a remekül felfutó balhátvéd Kádár ajtó-ablak helyzetbe hozta Szalait, aki köszönte szépen, és megszerezte a vezetést. Az euforikus hangulat tovább fokozódott, amikor az egy beadásra bemozduló Komant hátulról megakasztották a törökök 16-osukon belül – Gera hidegvérrel értékesítette a büntetőt.

Holland henger Bukarestben is

Bukarestben ekkortájt vetett véget a bíró a román–holland találkozónak, amely csoportrangadónak indult, hiszen a hatos két, addig hibátlan együttese mérte össze erejét, ám a vendégek hamar lecsillapították a már a csoportelsőségről álmodozó hazaiakat. A rekordszámú, 53 329 néző óriási hangulatot teremtett a Naţional Arenában, ám ez csöppet sem zavarta meg a fiatalításon átesett, de meccsről meccsre egyre érettebbnek mutató holland válogatottat, akárcsak Torje kapufája, amely után nem sokkal Lens 17 méterről fejelt gólt az egy beadást kiöklöző Tătăruşanu kapujába.

Később Martins Indi váltotta gólra Van der Vaart remek beadását, ám mielőtt a vendégek letudták volna a meccset, Marica eredményes magánakciója látszólag visszahozta a hazaiak reményeit. Csakhogy egy, a félidő ráadásában megítélt tizenegyes – amelyet Van der Vaart érétkesített – ismét kilátástalan helyzetbe hozta Victor Piţurcă csapatát, amely innen már nem tudott felállni, ráadásul Van Persie a hajrában a kegyelemdöfést is bevitte, beállítva ugyanazt azt eredményt, amelyet korábban Budapesten is elértek.

Egervári: előnyben vagyunk –Piţurcă: a magyarokkal csatázunk

Akkor ez nagy csalódást jelentett a magyar táborban, most viszont örömmel könyvelték el a piros-fehér-zöldek a 4-1-es holland sikert, ugyanis ez, illetve a 3-1-es magyar diadal – amely 22 éves nyeretlenségi sorozatot szakított meg a törökökkel szemben – azt jelenti, hogy Magyarország jobb gólkülönbséggel megelőzte a románokat, így a jó esetben pótselejtezőt érő második helyen telel.

„Az történt, amit mi akartunk, még azokban a periódusokban is, amikor az ellenfélnél volt többet a labda – értékelt Egervári Sándor magyar szövetségi kapitány, akinek csapata hét éve nem nyert meg hátrányból egy tétmeccset. – A fordulópontot egyértelműen az egyenlítő gólunk jelentette, annak köszönhetően hamar visszakerültünk a mérkőzésbe. Örömteli egy futballkultúrában előttünk álló ország csapatát legyőzni. Most valóban előnyt tudtunk szerezni riválisainkkal szemben. A csoport élén a hollandok végeznek majd, reményeim szerint százszázalékosan.”

A szakember hozzátette, továbbra is hisz abban, hogy a D csoportban lesznek körbeverések, szerinte a „hatpontos” meccseken kell nagyon koncentrálni. Éspedig a következő játéknapokon, márciusban is ilyenek következnek, hiszen 22-én a románok látogatnak Budapestre, 26-án pedig Törökországban vendégszerepelnek a magyarok. A kapitány kérdésre válaszolva azt mondta Juhász Rolandról és Dzsudzsák Balázsról, akik sárga lapok miatt nem játszhattak – és szintén kihagyták az ezt megelőző hangzatos magyar diadalt, amikor is a svédek távoztak legyőzöttként a Puskás-stadionból –, hogy semmiképpen nem akar lemondani róluk, ugyanis „évek óta meghatározó tagjai a válogatottnak”.

Victor Piţurcă román szövetségi kapitánynak a csoportelsőség megszerzéséről kellett lemondania, de a továbbjutást most is elérhető közelségben érzi. „Nem számít, hogy helyenként jól játszottunk, ha három gólt kapunk pontrúgások nyomán, a hollandok győzelme teljesen megérdemelt. A második helyért harcolunk tovább, ott a helyünk, ezt bebizonyítottuk már. Magyarországgal versengünk ezért, a tavaszi találkozó sorsdöntő lehet” – jelentette ki a román szakvezető.

A D csoport keddi eredményei: Andorra–Észtország 0-1 (Oper 57.), Románia–
Hollandia 1-4 (Marica 41., ill. Lens 9., Indi 29., Van der Vaart 44. – 11-esből, Van Persie (86.), Magyarország–Törökország 3-1 (Koman 31., Szalai 50., Gera 57. – 11-esből, ill. Mevlüt Erdinc 22.).

A D csoport állása:
 1. Hollandia    4    4    0    0    13-2    12
 2. Magyarország    4    3    0    1    10-5    9
 3. Románia    4    3    0    1    8-4    9
 4. Törökország    4    1    0    3    4-6    3
 5. Észtország    4    1    0    3    1-6    3
 6. Andorra    4    0    0    4    0-13    0
 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 22., vasárnap

Norvég diadal Milánóban, magyar és román érem nélkül zárul a téli olimpia

Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.

Norvég diadal Milánóban, magyar és román érem nélkül zárul a téli olimpia
Hirdetés
2026. február 20., péntek

Beleszállt a honosított műkorcsolyázóba az RMDSZ egykori sportminisztere

Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.

Beleszállt a honosított műkorcsolyázóba az RMDSZ egykori sportminisztere
2026. február 20., péntek

Európa-liga: vereséggel kezdte a Ludogorec elleni párharcot a Ferencváros

A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.

Európa-liga: vereséggel kezdte a Ludogorec elleni párharcot a Ferencváros
2026. február 19., csütörtök

Szoboszlai megkaphatja a csapatkapitányi karszalagot a Liverpoolban is

A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.

Szoboszlai megkaphatja a csapatkapitányi karszalagot a Liverpoolban is
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Még mindig nem épült fel a Dakar-ralin balesetező partiumi magyar motoros, műtétre lehet szükség

Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.

Még mindig nem épült fel a Dakar-ralin balesetező partiumi magyar motoros, műtétre lehet szükség
2026. február 17., kedd

Téli olimpia: pontszerző helyen végzett műkorcsolyában a Magyarországot képviselő páros

A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.

Téli olimpia: pontszerző helyen végzett műkorcsolyában a Magyarországot képviselő páros
2026. február 16., hétfő

Rendszerszintű magyarellenességgel vádolja az FK Csíkszereda a román labdarúgóligát

Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.

Rendszerszintű magyarellenességgel vádolja az FK Csíkszereda a román labdarúgóligát
Hirdetés
2026. február 16., hétfő

Vízilabda: verhető ellenfelet kapott a Nagyváradi VSK az Eurokupában

Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.

Vízilabda: verhető ellenfelet kapott a Nagyváradi VSK az Eurokupában
2026. február 15., vasárnap

Incze Kriszta a nehéz év után újra érmes, és még egyszer olimpiai szőnyegre állna

Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.

Incze Kriszta a nehéz év után újra érmes, és még egyszer olimpiai szőnyegre állna
2026. február 12., csütörtök

Nemzetek Ligája: megismerte ellenfeleit a magyar és a román válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.

Nemzetek Ligája: megismerte ellenfeleit a magyar és a román válogatott
Hirdetés
Hirdetés