
Fotó: www.olimpiacluj.ro
Marius Suller lett az elmúlt hat évben román bajnok és ötszörös Román Kupa-győztes Kolozsvári Olimpia női labdarúgócsapatának vezetőedzője – jelentette be kedden a Szamos-parti klub.
2017. február 22., 16:542017. február 22., 16:54
A Kolozsvári Universitatea egykori játékosa szakvezetőként többek között a Marosvásárhelyi ASA és a Chiajnai Concordia élvonalbeli férfi alakulatainál dolgozott Adrian Falub segítőjeként, de pályafutása során már az Arab emírségekben is megfordult. A női pontvadászat visszavágószezonjában továbbra is a klub társalapítója, Székely Gyula lesz az egyik segítője, mellette pedig a Vajdahunyadi FC-től januárban átszerződött Alina Moraru foglalkozik majd a lányok felkészítésével.
Az Olimpiát vezetőedzőként hat és fél éven át irányító Mirel Albon a Román Labdarúgó-szövetség hivatalos honlapján hangsúlyozta: jómaga nem távozik a klubtól, hanem mostantól technikai igazgatóként fogja koordinálni a felnőtt- és korosztályos együtteseket. „Emellett szeretnék jobban összpontosítani a válogatottra. Jelenleg egy projekten dolgozom, amely a női futballban tevékenykedő edzők képzését célozza, mert szeretnénk, ha tovább tudnánk javítani a színvonalon” – ecsetelte a női válogatottal sikeres évet maga mögött tudó szövetségi kapitány.
Úgy véli, hogy szerepváltása úgy a klubcsapatának, mint a nemzeti együttesnek a hasznára válik majd. Utóbbiak számára pénteken lesz az összetartás, hogy utána Törökországgal, Koszovóval és Lengyelország legjobbjaival játsszanak felkészülési mérkőzéseket az antalyai Gold City Kupán.
„Jól áll, előrehaladott szakaszban van” Románia legnagyobb sportcsarnokának építése Brassóban a polgármester szerint.
A FIFA elnöke, Gianni Infantino csütörtökön a Román Labdarúgó-szövetségnek (FRF) címzett levélben fejezte ki részvétét a nemzetközi szövetség nevében a szerdán 88 éves korában elhunyt Jenei Imre halála miatt.
Pénteken a nagyváradi Bodola Gyula Stadionban vehetnek végső búcsút a szerdán elhunyt legendás edzőtől, Jenei Imrétől tisztelői.
Egykori klubjai, játékosai, közéleti személyiségek, politikusok búcsúztatják és méltatják a 88 éves korában elhunyt Jenei Imrét. Akire a román Superliga, a másod- és harmadosztály következő fordulójában egyperces néma főhajtással emlékeznek.
A csapattársakkal meglévő remek összhangot emelte ki Szoboszlai Dominik azután, hogy a Liverpool kedden az ő átadásából született góllal 1-0-ra legyőzte a Real Madridot hazai pályán a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszában.
88 éves korában szerdán elhunyt Jenei Imre, a román és a magyar labdarúgó-válogatott egykori szövetségi kapitánya, aki a Bukaresti Steaua csapatának edzőjeként 1986-ban megnyerte a Bajnokcsapatok Európa-kupáját.
A Liverpool Szoboszlai Dominik átadása után született góllal 1–0-ra legyőzte a Real Madridot hazai pályán a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának negyedik fordulójának keddi játéknapján.
Bárány Donát és Redzic Damir személyében két újonc kapott meghívót a magyar labdarúgó-válogatott keretébe, amely a jövő héten sorra kerülő, örmények és írek elleni világbajnoki selejtezőkre készül.
A Honvéd 1985-ös búcsúztatásáról és a magyar labdarúgó-válogatott küszöbön álló világbajnoki selejtezőiről is beszélt Bölöni László az életútjáról szóló film budapesti díszbemutatója után.
A román és a magyar labdarúgó-szövetségek pénteki bejelentése szerint Bukarest a második számú európai klubtorna, az Európa-liga, Budapest pedig a harmadik számú Konferencia-liga 2028-as vagy 2029-es döntőjének megrendezését pályázza meg.
szóljon hozzá!