
Közös megegyezéssel szerződést bontott ügyvezető igazgatójával, Daniel Stanciuval a Marosvásárhelyi ASA futballklubjának vezetőtanácsa, amely a napokban megválik az élvonalbeli csapatot mindössze két és fél hónapig irányító Cristian Pustai edzőtől is.
2014. december 18., 15:272014. december 18., 15:27
A klub hivatalos honlapján közétett szerda esti közlemény szerint a szakvezetővel már egyeztettek arról, hogy szerződését közös megegyezéssel bontsák fel, helyére pedig Liviu Ciobotariut szeretnék kinevezni az alakulat élére.
Amíg Stanciu távozása nem okozott meglepetést – hiszen a sportvezető ajánlatot kapott a Dinamótól a bukaresti klub vezetésére –, addig az eredményes Pustai távozása mindenkit váratlanul ért.
A szakvezető október elején, a 10. fordulóban – az amúgy szintén sikeres – Adrian Falubot váltotta a kispadon. Az azóta lejátszott nyolc bajnoki és két kupameccs alkalmával öt győzelmet pipált ki, közte a címvédő Steaua és a második helyen álló CFR elleni sikert, de három döntetlen és két vereség is hozzátartozik az összetettben ötödik helyen tanyázó alakulattal elért mérlegéhez.
Stanciu nyilatkozata alapján Pustai menesztését már egy héttel ezelőtt eldöntötték, de mostanáig nem hozták nyilvánosságra. A klub vezetősége azzal indokolja az edzőváltást, hogy az együttesnek nem sikerült bejutnia a Románia Kupa elődöntőjébe, továbbá elégedetlenek a Petrolul és az Astra elleni bajnoki mérkőzéseken nyújtott teljesítménnyel.
Pustai rámutatott: mindezek ellenére hiába van nagy esélye, hogy teljesítse célkitűzéseit, szerződésében szerepel egy kitétel, miszerint bármikor felszólíthatják a távozásra.
A közösségi oldalakon a vásárhelyi szurkolók egyértelműen nemtetszésüket fejezték ki a változások miatt, többen úgy reagáltak, hogy a jövőben ki sem látogatnak a csapat mérkőzéseire. A történtek hatására valószínűleg több játékos is elhagyja majd az együttest a tél folyamán, ezt azonban a klubnál nem erősítették meg. Korábban szó volt arról, hogy Ianis Zicu és Székely János lehetnek az első távozók.
A medgyesi szakvezető távozásával különben rekordszámú, nem kevesebb, mint tizenkilenc edzőváltás történt a Liga 1 őszi idényében. Eddig csak a Steaua, a Botoşani és a Chiajna nem változtatott.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!