2007. március 20., 00:002007. március 20., 00:00
Az UEFA januári düsseldorfikongresszusán a szavazásra jogosult 50 tagországból41 támogatta azt a skót javaslatot, miszerint akontinensviadal mezőnyét 16-ról 24-re gyarapítsák.A végrehajtó bizottság egy hét múlvadönt, mikortól bővítik az Eb mezőnyét,ugyanez a testület pedig április 18-án Cardiffbanhirdeti ki, hogy 2012-ben mely ország, illetve országokadhatnak otthont az öt év múlva esedékeskontinensviadalnak.
Gyárfás Tamás, ahorvát–magyar pályázati bizottságmagyar vezetője Kisteleki István MLSZ-elnökkelösszhangban tegnap megkereste Tasnádi Pétert,Gyimesi Endrét, Szita Károlyt és KáliSándort – Pécs, Zalaegerszeg, Kaposvár ésMiskolc polgármesterét – az esetleges szerepvállalásügyében. Mindhárom megyeszékhely vezetőjejelezte, kész garanciát adni arra, hogy 2012-benrendezőként biztosítja a feltételeket, ha azUEFA 16 helyett 24 csapatos Európa-bajnokság mellettdönt.
Gyárfás Tamás nemhiszi, hogy az UEFA megváltoztatja az Eb pályázatikiírásának feltételeit, de a városokhozzáállását példaértékűnektartja. Ugyanis csak ezek ismeretében adhatja meg a magyarkormány az esetleges bővítéshez kellőgaranciáit. A sportvezető szerint az újabb vállalásnaküzenetértéke van: Magyarország ésHorvátország az UEFA tagországainak érdekeitkövetve mindenre kész, csakhogy 2012-ben otthont adhassona kontinensviadalnak. Jelen állás szerint Budapest,Debrecen, Győr és Székesfehérvárrendezne mérkőzéseket. A magyar–horvátpályázat az olasz és a lengyel–ukránközös kandidálással van versenyben arendezésért.
Hírösszefoglaló
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.