
Fotó: MTI
2010. augusztus 04., 10:382010. augusztus 04., 10:38
A Magyarországon 1926, 1958 és 2006 után negyedszer megrendezett Eb leginkább várt versenyei az úszók számai. Az eddigi csúcsrészvételt jelentő 59 főből legalább öten képesek arra a hazaiak közül, hogy Európa-bajnoki címet, sőt címeket is nyerjenek a Széchy Tamás-uszodaegyüttesben. A hölgyeknél a legjobb eséllyel a tavalyi római világbajnok, a 400 méteres vegyes klasszisává érett Hosszú Katinka indul, aki már a szakág augusztus 9-i nyitónapján begyűjtheti az első magyar úszóaranyat. Hozzá csatlakozhat a legszebb színű medál kiharcolására is képes, Eb-dobogós „ismeretekkel” már rendelkező, bár többhetes betegsége miatt még mindig nem teljes értékű Verrasztó Evelyn 200 m vegyesen vagy a sprintszámokban, és éremhez juthat még Mutina Ágnes, Jakabos Zsuzsanna és Dara Eszter is.
A férfiaknál az olimpiai második, sokszoros vb- és Eb-érmes Cseh László, a két vegyes szám európai uralkodójaként címvédőhöz méltó teljesítményre készül, s duplázhat a 200 m mell világbajnoka, a 2004-es ötkarikás ezüstérmes Gyurta Dániel is, aki mára 100-on is nemzetközi „úszómesterré” nőtte ki magát. Kis Gergő pedig elsősorban 800 m gyorson brillírozhat megint, amelyen a 2008-as avatón (két éve Eindhovenben először szerepelt Eb-n ezen a távon) aranyérmes lett.
„Becsületes és jó felkészülésen vagyunk túl. Szerencsére se sérülés, se betegség nem hátráltatott minket, így bátran kijelenthetem, hogy a Margitszigeten sok örömet szerezhetünk a kilátogató magyar közönségnek – mondta Kiss László szövetségi kapitány, aki annak a várakozásának is hangot adott, hogy a válogatott a 2006-os, itthoni Eb-nél eredményesebben fog szerepelni, s több érmet szerez, mint négy esztendeje. A legutóbbi margitszigeti kontinensviadalon összesen hét magyar medál született: Cseh két arany mellett egy ezüstöt is nyert, a négy bronzból pedig Kovács Ágnes hármat, míg Kerékjártó Tamás egyet vállalt.
| A magyar ötletre megvalósult úszó-Európa-bajnokságok 1926-tól íródó históriájában az eddigi 29 kontinensviadalon összesen 60 alkalommal avattak magyar győztest. Egyéniben 56, váltóban 4 győzelmet szereztek a piros-fehér-zöld színek képviselői. A legszorgosabb gyűjtő Egerszegi Krisztina volt, aki 9 aranyat és 3 ezüstöt érdemelt ki, de kitettek magukért a további dobogósok is, hiszen Darnyi Tamás 8 Európa-bajnoki győzelmet aratott, míg Kovács Ágnesnek a budapesti Eb 3 harmadik helyével 7,1,4-esre módosult a kollekciója. A ma is aktív úszók közül Cseh László léphet nagyot előre, hiszen eddigi hat elsőségét bővítheti most tovább akár két újabb egyéni aranyéremmel is. Az 56 egyéni Eb-címen amúgy 23-an osztoznak. Az eddigi földrészközi versenyek közül magyar szempontból az 1954-es torinói volt a legsikeresebb (8 arany, 6 ezüst, 3 bronz), az 1993-as sheffieldi (6,3,0) és az 1991-es athéni Eb (4,3,1) előtt. Az utóbbi három vizes seregszemlét tekintve a 2004-es madridi viadalon 2 első, 1 második s 4 harmadik hellyel zártak a magyar úszók, akik 2006-ban Budapesten 2,1,4-es, a 2008-as eindhoveni kontinensviadalon pedig 3,3,2-es összmérleget produkáltak. n MTI |
A további szakágak versenyei közül a Margitszigeten a mű-, vagy másik nevükön a szinkronúszók vetélkednek egyéniben, párosban, csapatban és kombinációban vasárnapig, a hoszszútávúszók, újkori besorolásuk szerint nyíltvízi úszók Fürednél, a Balatonban mérik össze erejüket 5, 10 és 25 km-en mindkét nemben, illetve a két férfi és egy női maratonista alkotta csapatok öt kilométeres versenyében.
A nyíltvízieknél a magyar érem sem kizárt: ha minden összejön, a normál medencésről a hosszútávúszásra váltott s a versenyzéshez jelentős szünet után visszatért Risztov Éva az olimpiai programba is felvett 10 kilométeren kellemes meglepetést is szerezhet.
A magyarországi kontinensviadalon Romániát 9 sportoló képviseli: 6 úszó és 3 műugró. Köztük van a marosvásárhelyi Trandafir Norbert úszó is, aki 50 méter pillangón, valamint 50 és 100 méter gyorson próbál minél jobb eredményeket elérni. A román szakvezetés egy Eb-érmet remél, ezt pedig leginkább Camerlia Potectől várják, aki 400, 800 és 1200 méter gyorson száll medencébe.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.