
Fotó: MKSZ
A magyar férfi kézilabda-válogatott Oroszország, Szlovákia és Olaszország csapatával került azonos csoportba a 2020-as Európa-bajnokság selejtezőjének csütörtöki trondheimi sorsolásán.
2018. április 13., 09:482018. április 13., 09:48
Az Eb honlapja szerint Ljubomir Vranjes szövetségi kapitány együttese az első kalapból várta a sorsolást, amelyen a második kalapból kapta az oroszokat, a harmadikból a szlovákokat, a negyedikből az olaszokat, és a 7. csoportba került. Románia a 6. csoportban Franciaországgal, Portugáliával és Litvániával méri össze erejét
A nyolc csoport első és második helyezettje, valamint a négy legjobb harmadik jut ki a norvég, svéd, osztrák közös rendezésű tornára – emlékeztet az MTI. A csoportharmadikok rangsora az első és a második helyezettek elleni mérkőzések alapján készül majd el. A selejtezősorozat október 24-étől jövő júniusig tart.
A tornát 2020. január 10. és 26. között Göteborgban, Malmőben, Stockholmban, Grazban, Bécsben és Trondheimben rendezik, így a három házigazda, Svédország, Ausztria és Norvégia válogatottja, valamint a címvédő Spanyolország automatikusan tagja a mezőnynek, amely
A magyar válogatott az oroszokkal legutóbb 2016 januárjában, a lengyelországi Európa-bajnokságon találkozott és 27-26-ra kikapott. A szlovákokkal 2016 decemberében játszott legutóbb a csapat, és az érdi felkészülési tornán 35-26-ra nyert. Az olaszokkal 2005-ben két Európa-bajnoki előselejtezőt is vívtak a magyarok, és mindkétszer fölényesen győztek. Az előző kontinenstornán – idén januárban Horvátországban – a magyar együttes a csoportkör után búcsúzott.
„Nem lehetünk elégedetlenek a sorsolással, azt hiszem, a jelenlegi erőviszonyokat tekintve az első-második helyért lehetünk harcban, így igen jó esélye van a válogatottnak a kijutásra” – nyilatkozta a magyar szövetség honlapján Ljubomir Vranjes.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!