
A magyar válogatott végzett a D csoport élén a belgrádi vízilabda-Európa-bajnokság férfitornáján, mivel péntek este a görög csapat kikapott az orosz együttestől.
2016. január 16., 16:042016. január 16., 16:04
Az első fordulóban a magyarok 8-8-as döntetlent játszottak a világbajnoki bronzérmes görögökkel, majd legyőzték az oroszokat, végül a törököket, míg a görögök a második körben nyertek a törökök ellen, így az esti mérkőzésen akár a csoportelsőség is összejöhetett volna nekik egy nagy különbségű győzelemmel.
Ehhez képest nem úgy tűnt, mintha mindent kiadtak volna magukból, vereségükkel pedig harmadikként zártak, így elérték azt, hogy továbbjutásuk esetén a negyeddöntőben ne a címvédő és világbajnok szerbekkel kelljen majd összecsapniuk.
A magyarok a nyolcaddöntőben vasárnap a grúzokkal játszanak 18.15-től, győzelem esetén pedig minden bizonnyal a horvátokkal találkoznak a negyeddöntőben. A görögök a románokkal találkoznak (19.45), akik csoportmásodikok lettek az olaszok mögött, mivel pénteken 14-13-ra legyőzték Németországot. Szombaton a nyolcaddöntő első párharcában a spanyolok 14-3-ra verték Máltát, később pedig Montenegró–Franciaország, Szerbia–Szlovákia és Horvátország–Hollandia mérkőzést rendeznek. Vasárnap a magyarok és a románok meccsein kívül olasz–török és orosz–német összecsapás lesz.
A férfitornán egyetlen olimpiai kvóta talál gazdára, de a szerb, a horvát és a görög csapat már biztos résztvevője a riói játékoknak. Amennyiben egy válogatott itt nem tud kvótához jutni, akkor áprilisban, Triesztben lesz még erre esélye, ott 12 csapat küzd majd négy helyért. Azon a viadalon öt, vagy ha az óceániai térség nem képviselteti magát, akkor hat európai válogatott vehet majd részt, mégpedig a kontinensviadalon elért helyezése alapján. Ebben a sorrendben nem szerepelnek majd azok a csapatok, amelyek előzőleg már szereztek kvótát.
A nőknél negyedik csoportmérkőzésén harmadik győzelmét aratta a magyar válogatott, amely szombaton 25-0-ra verte a portugálokat. Bíró Attila szövetségi kapitány csapata – amely a hollandoktól elszenvedett nyitónapi vereség után nyert a görög és a török válogatott ellen is – legközelebb hétfőn játszik az első három meccsüket megnyerő oroszokkal. A csoportból az első négy jut tovább a negyeddöntőbe.
A női tornáról csak a győztes jut ki az olimpiára, emellett a márciusi, hollandiai kvalifikációs tornán lehet még kvótához jutni. Ahhoz, hogy a magyar csapat ott legyen ezen a viadalon, a legjobb hatban kell végeznie az Eb-n. Hollandiában további négy válogatott szerezhet riói indulási jogot.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!