A dévaiak első kupagyőzelmüket aratták. Korábban a Bukaresti AFC Bodunak sikerült a duplázás a 2003/2004-es idényben. Az öt év alatt két bajnoki címet szerző Székelyudvarhely SK a Román Kupa négyéves története során egyszer sem hódította el a trófeát.
„Megerőltető idényen vagyunk túl, de megérte a fáradtságot, hiszen ismét bebizonyítottuk, a Dévai CIP Románia legerősebb csapata” – nyilatkozta lapunknak Paul Grecu, a klub alelnöke. A sportvezető hozzátette, idén a székelyudvarhelyi gárda volt az egyetlen igazi rivális a romániai porondon, de az erőviszonyokról mindent elárul, hogy a két együttes nyolcszor mérkőzött meg egymással, és hétszer a CIP nyert.
Molnár Miklós, a Székelyudvarhely SK alelnöke is úgy látta, a Déva megérdemelten nyerte meg a kupadöntőt. „Két nagy siker kapujában álltunk, de egyszer sem tudtunk győzni. Az viszont bizalommal tölt el, hogy csapatunk átépítésének évében is partiban volt a Dévával. Jövőre már mi is a bajnoki címre és a kupagyőzelemre törünk” – jelentette ki a Krónikának Molnár Miklós.
A dévaiak nagy reményekkel várják az európai Futsal Kupa következő kiírását. A CIP tavaly elért eredményeivel gyakorlatilag Európa legjobb nyolc bajnokcsapata közé került be – a klubvezetés a következő szezonban is hasonló teljesítményt vár a csapattól. A Hunyad megyeiek ismét a középdöntőben kapcsolódnak be a küzdelmekbe. A hat négyes csoport egyikét – amelyekből az első két helyezett jut tovább – Déván szeretnék vendégül látni. A csoportbeosztásokat július 2-án sorsolják ki, a rendezőket ezt megelőzően jelölik ki.
A Székelyudvarhely SK is európai szereplésre készül a kupagyőztesek nem hivatalos sorozatában, a Recopa Kupában – mivel a CIP a bajnokokat felvonultató Futsal Kupában indul, Tóth Károly kupadöntős együttese ebben a sorozatban szerepelhet. A Recopa Kupát 2002-ben az olasz Sasol Augusta együttese keltette életre. Akkor négy együttes küzdött meg meghívásos alapon a trófeáért. Később a spanyol szövetség vette át a szervezést. Az elmúlt idényben tizenegy gárda vett részt a küzdelmekben – az öt kiemelthez a hatcsapatos selejtezőtorna győztese társult –, ám idén többfősre duzzadhat. Ez esetben az SK szeretné megrendezni az egyik selejtezőcsoport küzdelmeit. A hatcsapatos döntőt Spanyolországban rendezik.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.