
A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) végrehajtó bizottságának szerdai jóváhagyásával immár hivatalosan is Cristian Dulca irányítja az U21-es válogatottat.
2015. január 28., 16:592015. január 28., 16:59
A 42 éves szakember a Dinamo szakvezetését választó Mihai Teját váltja a kispadon, miután korábban megfordult már többek között a Kolozsvári Universitateánál és a Medgyesi Gaz Metannál is. „A feladat megtisztelő, ugyanakkor nagy felelőséggel jár, hiszen mindenképp szeretném, ha kijutnánk a 2017-es korosztályos Európa-bajnokságra” – nyilatkozta a Digi Sportnak Dulca, aki egyelőre még a kontinensviadal csoportselejtezőjének sorsolására vár.
Mint mondta, szeretne minél hamarabb megismerkedni leendő tanítványaival, és felmérni a „kínálatot”, ezért ő is elutazik majd a törökországi Antalyába, ahol a legtöbb hazai együttes felkészítő mérkőzéseket játszik ebben az időszakban, és ahová Anghel Iordănescu, a felnőtt válogatott szövetségi kapitánya is edzőtáborba viszi a Liga 1 legjobbjait.
Míg a ligaválogatott szerdán közzétett meghívottjainak listáján szereplő steauások – Claudiu Keșerű, Raul Rusescu, Paul Papp, Srghian Luchin, Alexandru Bourceanu, Adrian Popa és Andrei Prepeliță – nevei nem okoznak meglepetést, addig jól látszik, hogy ezúttal – ellentétben a nagyválogatottal – több együttesből történt a válogatás, az összetett második helyén telelő Kolozsvári CFR ugyanakkor most sincs köztük.
Meghívót kapott viszont a Marosvásárhelyi ASA két játékosa, Florin Bejan és Ioan Hora. A csapat különben felkészítőt is játszik majd a bolgárokkal, a moldovaiakkal, valamint egy első ligás grúz alakulattal, ám ezek a találkozók nem számítanak hivatalos válogatott mérkőzésnek.
A FRF végrehajtó bizottságának szerdai ülése tehát nem sok újdonságot hozott, megszavazták viszont, hogy a holland Mihael van Praagot fogják támogatni a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) elnökválasztásán.
A hazája szervezetét irányító sportvezető immár hivatalosan is bejelentette indulási szándékát, szemben atöbbek között az afrikai államok támogatását élvező, 78 éves svájci Joseph Blatterrel, aki az ötödik ciklusáért hajt. Kettejük mellett a francia Jérome Champagne, a szervezet korábbi főtitkár-helyettese és nemzetközi igazgatója, Ali bin al-Husszein jordán herceg, valamint David Ginola korábbi francia válogatott futballista száll harcba a vezetői tisztségért.
A jelöltek hivatalos névsorát várhatóan február 7-én vagy 8-án hozza nyilvánosságra a FIFA, a választási bizottság elnöke, Domenico Scala ugyanis korábban jelezte, a csütörtökön lejáró jelentkezési határidő után a testületnek „egy kis időre lesz szüksége” ahhoz, hogy véglegesítse az elnöki székre pályázók névsorát. A tisztújító kongresszus május 29-én Zürichben lesz.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
szóljon hozzá!