
Idén is kellemes családi légkörben tartotta meg a hétvégén idényzáró rendezvényét a Dribli Erdélyi Gyerekfociklub Tordaszentlászlón, amelyet a délután vége felé érkező rövid zápor sem tudott érdemben megzavarni pénteken. A helyi futballpályán mintegy 50-60 gyerek mutatta meg a szüleinek, hogy mennyit ügyesedett egy év leforgása alatt.
2014. május 25., 15:472014. május 25., 15:47
2014. május 26., 12:552014. május 26., 12:55
A fiatalok iskolás és óvodás korcsoportban megrendezett tornákon bizonyíthattak. Könczei Soma, a Dribli alapítója a Krónikának elmondta, a csapatokat úgy alakították ki, hogy az ugyanazokat az edzéseket látogató gyerekek játszanak egy csapatban, hiszen barátságok alakulnak ki az edzéseken a kicsik között.
A gyerekfociklub nem titkolt célkitűzései közé tartozik a közösségépítés is. Ennek jegyében a nap végén a Dribli stábja barátságos labdarúgó-mérkőzést játszott az apák alkotta 11 ellen.
A látványos találkozón 4-4-es döntetlennel ért véget. A gyerekeken viszont látszott, kellő komolysággal kezelik a megmérettetést, mindent beleadva küzdöttek a pályán.
Az iskolásoknál némi meglepetésre a magyarlónai csapat nyerte a tornát, nem mindennapi izgalmak közepette, ugyanis a döntő büntetőpárbajjal dőlt el.
Az óvodásoknál viszont címvédés történt, a kolozsvári Báthory István Gimnáziumban megtartott edzéseket látogató gyerekek bizonyultak a legügyesebbeknek.
Könczei Soma a rendezvény végén a Krónikának úgy értékelt: játéktudásban rengeteget fejlődtek a gyerekek egy év alatt. „Az iskolásoktól elvárjuk, hogy tudjanak összekötni egy-két passzt és ez most vissza is köszönt a pályán, míg tavaly még sokkal esetlenebbül alakultak ki az akciók” – magyarázta az edző.
Mint kifejtette: az óvodásoknál a képzés az egyén és a labda kapcsolatáról szól, az első-második osztályosoknál már két ember és a labda kapcsolatáról – azaz elvárás, hogy tudjanak passzolni –, a legnagyobbaknál, harmadikosok-negyedikeseknél pedig már térben kell tudniuk gondolkodni. Ehhez képest valamennyi korosztályban akadt olyan gyerek, aki felülteljesített a korosztályával szemben támasztott elvárásokhoz képest.
„Az óvodások nem tudnak még úgy passzolni, mint az iskolások, hiszen még nem látnak úgy térben, ezért tőlük inkább cseleket láttunk. Ez persze nem baj, hiszen az ő életkori sajátosságuk, hogy amerre állnak, arra rúgják a labdát, ehhez képest van most köztük olyan, aki megállítja a labdát, megcsinálja a cselt és vezetni is tudja a labdát. Ezek nagyon nagy dolgok” – magyarázta Könczei Soma.
Ficzus László, a Dribli edzője, aki immár harmadik éve tagja a gyerekfociklub stábjának is, elégedetten nyilatkozott. „Nem az volt a cél, hogy versenyeztessük a gyerekeket, hanem az, hogy mindenki összegyűljön, szórakozzanak, mozogjanak a gyerekek és szülők egyaránt. Egyre nagyobb az érdeklődés a Dribli iránt, egyre többen csatlakoznak hozzánk és ennek nagyon örülünk” – nyilatkozta a Krónikának a fiatal tréner.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
szóljon hozzá!