Hirdetés

Dresszháború: szigorít a FINA

Már a nyári római világbajnokságon élni fognak a Nemzetközi Úszószövetség (FINA) szombaton zárult dubaji ülésén jóváhagyott, azokkal a szuperdresszekkel kapcsolatosan meghatározott új szabályok, amelyek révén 2008-ban 100-nál is több világcsúcs született.

MTI

2009. március 16., 11:312009. március 16., 11:31

A FINA döntése értelmében a jövőben az úszódresszek nem fedhetik a nyakat, nem takarhatják a karokat és a bokát, maximális vastagságuk 1 mm lehet. A nemzetközi szövetség 2010-től csakis az általa hitelesített mezekben elért világrekordokat ismeri el. A FINA-vezérkar arról is döntött, hogy az idén használható ruhákat e hó végéig, vagyis március 31-éig a gyártóknak ismét be kell küldeniük, és újból kell engedélyeztetniük a szövetség által elfogadott svájci laboratóriumban.

A FINA a szűrővizsgálatok után nyilvánosságra hozza a jóváhagyott, az új szabályokhoz alkalmazkodó modellek listáját, amelyekben az úszók 2010. január elsejétől versenyezhetnek. Az egységesítés jegyében a vizsgálaton átment ruhának használat közben légmentesen követnie kell a test vonalát, azonos szabásúnak kell lennie, átalakítások, egyedi megoldások, személyre szabott darabok nem lehetnek, és egyszerre csak egy dresszt szabad felvenni.

Mint ismeretes, az uszodai high-tech versenyruhák – nevezetesen a Speedo cég LZR Racerjei – tavaly februártól majdhogynem forradalmasították az úszást, hiszen megjelenésük óta 108 világcsúcs született. A rivális sportruhagyártók, ha késéssel is, de igyekeztek a NASA közreműködése révén űrtechnológiai segítséggel létrehozott amerikai szupermezeket ellensúlyozni saját hasonló termékeik piacra dobásával, a „dresszháború” pedig egyre kaotikusabb helyzetet teremtett.

A FINA nem halogathatta tovább a rendcsinálást, és reményét fejezte ki, dubaji döntéseivel sikerül is megfékeznie mind a „felruházók”, mind a „felruházottak” különcsatározásait, azt a folyamatot, amelyet nem kevesen egyenesen „technológiai doppingnak” minősítettek.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés