
Nagy csatában nyert a társházigazda Magyarország Románia válogatottja ellen 20-19-re a női kézilabda-Európa-bajnokság középdöntőjének szombat esti első fordulójában, és ahogyan az a torna korábbi szakaszában is megtörtént a két válogatottal, ismét drámai végjátékban vitték dűlőre a debreceni meccset.
2014. december 14., 14:282014. december 14., 14:28
Merthogy Románia úgy jutott tovább csütörtök este a B csoportból, hogy 23-22-re verte Ukrajnát, miközben a továbblépését már korábban bebiztosító Magyarország 27-26-ra kikapott a spanyoloktól az A jelű kvartettben. Mindkét találkozón az utolsó percek eseményei döntöttek, és nem először: korábban Gheorghe Tadici tanítványai ellen az utolsó másodpercben egyenlítettek a dánok, miközben Németh András csapata hasonló körülmények között játszott döntetlent az oroszokkal.
A táblázat és a papírforma alapján a házigazdák várták nagyobb esélyekkel az egymás elleni találkozót, de a szurkolók hangorkánja közepette végig kiegyenlített csata zajlott a pályán. Az agresszív védekezés miatt lassan csordogáltak a gólok, az első magyar találatra több mint 5 percet kellett várni – Szucsánszki Zita vágta be –, míg a vendég félről – már 2-0-s magyar vezetésnél – Cristina Neagu a 11. percben törte meg a csendet.
A Buducsnost gólvágója ezúttal is aktív szerepet vállalt a játékban, ugyanakkor számos eladott labda is fűződik a nevéhez, és így csak Paula Ungureanu bravúros kapusteljesítménye mentette meg a csapatott attól, hogy ellenfele meglépjen tőle. A találkozó teljes egészében magabiztosan védő hálóőr nem véletlenül lett a meccs legjobb román kézilabdázója, hiszen oroszlánrészt vállalt abban, hogy a 18. percben 4-4-re egyenlítsenek.
Németh András cseréi azonban fellendítették a magyar játékot, amelynek hatására – Chintoan kiállítása idején – 8-5-re léptek meg, a szünetben pedig 10-8-as vezetéssel rendezték soraikat. A forduláskor pályára küldött Planéta–Mayer duó a hagyományokhoz hűen góllal mutatkozott be, csakhogy Tadici ezután ellenszert talált a magyar támadásokra, Aurelia Brădeanu pedig felzárkóztatta társait, és amikor Neagu a 40. percben büntetőt dobott, a meccs során először a vezetést is átvette a román alakulat.
Ezzel viszont nem tudtak gazdálkodni: hiába vezettek 19-17-re is, amikor emberhátrányba kerültek. Bódi – három perccel a lefújás előtt – fordított az álláson (20-19) és „szívrohamos” végjátékba tolta a meccset.
Ekkor ugyanis a magyarokon volt a sor, hogy öt mezőnyjátékossal próbálják kivédeni a román ostromot, de Tadici tanítványai megkönnyítették számukra a helyzetet: előbb Neagu lőtt a kapu mellé, majd egy ugyancsak félresikerült hazai támadást követően támadó szabálytalanság miatt került Tomori Zsuzsáékhoz a labda.
Ungureanu védésével ugyan ismét megcsillantotta az egyenlítés reményét, de 11 másodperccel a vége előtt újabb elbukott román támadást ünnepelt a magyar szurkolótábor, és a csarnok szinte felrobbant, amikor Neagu kísérleténél Kiss kitolta a labdát a kapu bal felső sarkából.
A középdöntőből való továbbjutási esélyét életben tartó győzelmet követően Németh András szövetségi kapitány tanítványai fantasztikus küzdését hangsúlyozta, ugyanakkor rámutatott arra is, hogy remek védekezésük mellett a támadójátékuk gyengére sikerült.
„Minden játékosomtól többet várok támadásban, de a küzdőszellem olyan magas szintű volt, hogy nyerni tudtunk” – összegzett a szövetségi kapitány. A magyarok legjobbjává választott Szucsánszki is dicsérte társait, kiemelte az Eb-újonc Tóth Gabi sikeres bemutatkozását, Mészáros pedig megfogalmazása szerint „szétverte a román támadókat védekezésben”.
Gheorghe Tadici ezzel szemben érthető csalódottsággal nyilatkozott a meccs végén, és bár gratulált a magyarok sikeréhez, nem hagyta bírálat nélkül a játékvezetői teljesítményt.
„Már másodjára veszítünk pontokat a végjátékban. Sajnálom, nem akarom a bíráskodást vádolni, de volt egy-két ítélet, amelyet én helytelennek tartok. A Ciuciulete elleni szabálytalanságkor járt volna nekünk a 7 méteres, ők 9 métert adtak. Pîrvuț kiállítását ajándékba adták. Ha kielemzik az utolsó öt percet, megértik, mi történt. Nem számít, hogy mi volt a 15. vagy a 40. percben, de az utolsó pillanatokban minden döntés számít” – fogalmazott a románok szövetségi kapitánya, akinek alakulata továbbra is a csoportkörből magával hozott, dánok elleni 1 ponttal áll az összetettben, és így már csak matematikai esélye maradt a továbblépésre, miközben Magyarország még harcban van célkitűzése megvalósítására.
Norvégia ugyanis szombaton 29-26-ra legyőzte Spanyolországot, míg Dánia 28-19-re verte a lengyeleket. A csoportban Norvégia (6 pont), Magyarország (4), Spanyolország (4), Dánia (3), Románia (1), Lengyelország (0) a sorrend. Legközelebb hétfőn Spanyolország–Románia (17 óra), Lengyelország–Norvégia (19.15) és Magyarország–Dánia (21.30) mérkőzéseket rendeznek.
A másik ágon vasárnap a címvédő, ám a franciáktól a csoportkörben vereséget szenvedő Montenegró a németekkel, Svédország Franciaországgal, Hollandia pedig Szlovákiával küzd Zágrábban. Az elődöntőbe a csoportok első két helyezettje jut, a harmadikok az ötödik helyért játszanak egymással.
Marco Rossi szövetségi kapitány szerint a több mint hét éve tartó regnálása során vasárnap az írek elleni világbajnoki selejtezőmérkőzés lesz az egyik legmeghatározóbb és legfontosabb a magyar labdarúgó-válogatott számára.
Románia labdarúgó-válogatottja 3-1-re kikapott Bosznia-Hercegovinától a világbajnoki selejtezősorozat szombat esti játéknapján, ezzel nehéz helyzetbe került a 2026-os tornára való kijutás tekintetében.
A magyar labdarúgó-válogatottnak több mint 80 százaléka esélye van arra, hogy megszerezze a világbajnoki selejtezők F csoportjában a pótselejtezőt érő második helyet.
Magyarország labdarúgó-válogatottja legyőzte Örményország együttesét a világbajnoki selejtezősorozat F csoportjának ötödik fordulójában, így nagy lépést tett a pótselejtező felé.
Részben a magyarellenesség visszaszorítása érdekében alkalmaz oktató célzatú „önbüntetést” a Román Labdarúgó-szövetség.
Az Arad megyei Szemlak községben felavatták Helmut Duckadam BEK-győztes futballkapus egész alakos szobrát, amelyet csütörtök délben lepleztek le a néhai labdarúgó özvegye és családtagjai körében.
Elszenvedte második vereségét a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A Körös-parti együttes a kedd esti harmadik fordulóban simán kikapott hazai medencében az olasz Bresciával szemben, így lecsúszott csoportja harmadik helyére.
Tavalyi kiváló szereplésének megismétlése, a legjobb nyolc közé jutás szempontjából nagyon fontos mérkőzés vár a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában a Nagyváradi VSK-ra, amely a kőkemény Brescia együttesét fogadja kedden.
Peteris Skudra lett a jégkorong Erste Ligában szereplő Csíkszeredai Sportklub vezetőedzője. A klub honlapja hétfőn számolt be arról, hogy a szlovák Extraligából érkező lett szakember a héten már megkezdi a munkát a Sportklubnál.
Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos csapata, a címvédő Liverpool FC 3-0-ás vereséget szenvedett a Manchester City vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság 11. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.
szóljon hozzá!