Hirdetés

Doppingvétséget követett el a kajakos Dudás Miklós

Doppingvétséget követett el a kajakos Dudás Miklós, akinek a szervezetében tiltott hormonkészítmény nyomaira bukkantak. A sportoló versenyzői engedélyét és kerettagságát azonnali hatállyal felfüggesztették.

Krónika

2016. április 19., 13:142016. április 19., 13:14

2016. április 19., 13:232016. április 19., 13:23

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség kedden közleményben számolt be arról, hogy a 25 éves sportoló a tavalyi Európa Játékokon adta le azt a mintát, amely alapján megállapították a doppingvétséget. Dudás aranyérmet nyert Bakuban. „A teszt eredménye egyértelmű, de számomra megdöbbentő – idézte a közlemény Dudás Miklóst, aki négy éve Londonban K-1 200 méteren hatodik volt az olimpián. – A mintavétel előtt több hetet töltöttem Spanyolországban, edzőtáborban. Csak arra tudok gondolni, hogy a Sevillában vásárolt táplálékkiegészítőben lehetett benne a tiltott szer.\"

„Elismerem, hogy felelőtlenség volt olyan készítményt fogyasztanom, amit nem vizsgáltattam be a válogatott keret orvosaival, tettemért vállalom a felelősséget. 25 éves vagyok, ha eltiltanak, akkor is mindent meg fogok azért tenni, hogy újra sikeres lehessek\" – tette hozzá Dudás az MTI által ismertetett közleményben.

Az MKKSZ közleményéből kiderül, hogy Dudás Miklós az Európa Játékokon adott le mintát, ezen kívül tavaly további három doppingvizsgálaton esett át, de mindegyik negatív eredménnyel zárult. Ugyanakkor a folyamatos ellenőrzések során gyanússá vált, hogy a sportoló tesztoszteronszintje ingadozik, éppen ezért a versenyen levett mintát idén célirányosan újravizsgálták, így találták meg szervezetében a tiltott a szert.

Storcz Botond felnőtt szövetségi vezetőedző hangsúlyozta, a tiltott szerekkel szemben a szövetség a zéró tolerancia elvét vallja, ezért azoknak, akik akár felelőtlenségből, akár szánt szándékkal tiltott szerekhez nyúlnak, „semmi keresnivalójuk a válogatottban, ezért Dudás Miklós kerettagságát és versenyzési engedélyét azonnali hatállyal felfüggesztettük\". „Az eredményességünknél is fontosabb, hogy kiszűrjük azokat, akik nem tanúsítanak a sportág hagyományaihoz méltó magatartást és rossz példát mutatnak, mert ezzel a saját egészségükön kívül veszélybe sodorják a kajak-kenu sportág szellemiségét is\" – mondta Storcz Botond.

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség kezdeményezi, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) vonja meg Dudás Miklóstól az élsportolóknak járó Gerevich-ösztöndíjat, edzője, Pál Zoltán pedig kerüljön ki a MOB kiemelt edző programjából. A sportág vezetése egyben felajánlja, hogy visszafizeti a MOB-nak azt a támogatást, amelyet az elmúlt egy évben közvetlenül a sprinter felkészülésére fordított, ennek költségét pedig Dudás Miklós klubjára, az AVSE-re terheli.

Tavaly júliusban Kucsera Gábor bukott meg kokainfogyasztás miatt. Miután a sportoló vizeletében talált szer kizárólag versenyidőszakban minősül tiltottnak és a doppingbizottság nem tudta bizonyítani azt a tényt, hogy a sportoló a tiltott szert teljesítménye fokozására, versenyidőszakban fogyasztotta, így Kucsera Gábort a korábban kiszabott 4 év helyett 2 évre tiltották el.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés