Hirdetés

Doppingvétség miatt eltiltották Pars Krisztián olimpiai bajnok kalapácsvetőt

Doppingvétség miatt másfél évre eltiltották Pars Krisztián olimpiai bajnok kalapácsvetőt. A sportoló közölte: élete nagyon nehéz pillanatában hozott egy rossz döntést, amit soha nem tud megbocsátani magának.

MTI

2018. április 10., 18:342018. április 10., 18:34

2018. április 10., 22:282018. április 10., 22:28

A 2012-es londoni játékok aranyérmesét január 13-án Szombathelyen ellenőrizték, mintájában pedig tiltólistás anyagot találtak – erősítette meg Gyulai Márton, a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) főtitkára az MTI-nek. Az ügyben eljáró doppingbizottság – amelybe a MASZ, a Magyar Olimpiai Bizottság és a Magyar Doppingellenes Szervezet (HUNADO) delegál egy-egy tagot, az Emberi Erőforrások Minisztériuma pedig egy megfigyelővel képviselteti magát benne – kedden 2019 júliusáig tiltotta el Parsot, mivel elfogadta az atléta érvelését, amely szerint az anyag teljesítményfokozásra nem alkalmas, nem versenyidőszakban került a szervezetébe, és csak a versenyidőszakban minősül tiltottnak.

Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport vezetője az M1 aktuális csatornán azt mondta, hogy a döntés még nem jogerős. Megerősítette: a bizottság elfogadta a sportoló védekezését, hogy nem a teljesítményének fokozására használta a szert, amelyet egyébként nem nevezett meg. „Egy olyan szerről beszélünk, aminek a büntetési tétele négyéves eltiltásról indul, ehhez képest tizennyolc hónap eltiltást kapott a sportoló. Ezt sem könnyű elviselni, de hát ez van, a doppingvétséget szankcionálni kell” – mondta.

Idézet
Rettenetesen szégyellem azt, ami történt. Sportolói pályafutásomnak, de valójában az egész életemnek egy nagyon nehéz pillanatában hoztam egy rossz döntést, amit soha nem tudok megbocsátani magamnak” – nyilatkozta büntetésének kihirdetését követően a 36 éves dobó az eltiltásról beszámoló SzPress Hírszolgálatnak.

A kétszeres Európa-bajnok, kétszeres világbajnoki ezüstérmes sportoló azt is elmondta, hogy mindenkitől elnézést kér, aki mellette állt az évek során. „A rám váró másfél éves kényszerpihenő alatt sportolóként kötelességemnek érzem, hogy kiköszörüljem a csorbát és aztán megmutassam, hogy mire vagyok még mindig képes – jegyezte meg. – Mindezt a nyilvánosság elkerülésével szeretném tenni, ezért tisztelettel kérem a média képviselőit, hogy ezt tegyék lehetővé nekem. Gyulai Márton szerint szomorú nap ez a magyar atlétika történetében, de amint azt megjegyezte: hiszi, hogy Pars Krisztián tanult a hibából, és a jövőben be fogja bizonyítani, milyen nagy az akaratereje és a küzdeni tudása.

Hirdetés

„A szövetség bízik abban, hogy Krisztián esete intő példa lesz minden magyar sportoló számára, és tanulnak abból, hogy a legnagyobb bajnokok is hibázhatnak” – hangsúlyozta a főtitkár.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 26., péntek

Kovács István az év legjobb futballbírói között

A nagykárolyi Kovács István a negyedik helyen végzett az év legjobb futballbíróinak rangsorában.

Kovács István az év legjobb futballbírói között
Hirdetés
2025. december 23., kedd

Négy helyet rontott a magyar válogatott a FIFA-világranglistán

A magyar válogatott négy helyet rontva a 41. a Nemzetközi Labdarúg-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyet továbbra is az Európa-bajnok spanyolok vezetnek.

Négy helyet rontott a magyar válogatott a FIFA-világranglistán
2025. december 19., péntek

Újra Szoboszlai Dominik a hónap legjobb játékosa a Liverpoolnál

Szoboszlai Dominik lett november legjobb játékosa az angol labdarúgó-bajnokságban címvédő Liverpoolnál.

Újra Szoboszlai Dominik a hónap legjobb játékosa a Liverpoolnál
2025. december 17., szerda

Az államfő alkotmánybíróságon támadta meg a sportklubokat hazai játékosok szerepeltetésére kötelező „Novák-törvényt”

Megtámadta az alkotmánybíróságon Nicușor Dan elnök azt a törvényt, amely arra kényszeríteni a sportklubokat, hogy a csapatsportokban legalább 40 százalékban hazai játékosakat küldjenek pályára a hivatalos mérkőzéseken

Az államfő alkotmánybíróságon támadta meg a sportklubokat hazai játékosok szerepeltetésére kötelező „Novák-törvényt”
Hirdetés
2025. december 14., vasárnap

Minden szinten a legjobbak: Norvégia a női kézilabda világbajnoka

Az olimpiai és Európa-bajnok norvég válogatott kollekcióját teljessé téve megnyerte a holland-német közös rendezésű női kézilabda-világbajnokságot, ugyanis a vasárnapi fináléban 23-20-ra legyőzte a társházigazda német csapatot Rotterdamban.

Minden szinten a legjobbak: Norvégia a női kézilabda világbajnoka
2025. december 12., péntek

A Sporting lesz a Puskás Akadémia ellenfele az ifi BL-ben

A portugál Sporting Lisszabon lesz a Puskás Akadémia ellenfele a labdarúgó Ifjúsági Ligában (az ifjúsági Bajnokok Ligájában) a legjobb 32 között.

A Sporting lesz a Puskás Akadémia ellenfele az ifi BL-ben
2025. december 12., péntek

Európa-liga: skótveréssel biztosította be továbbjutását az eddig veretlen Ferencváros

A Ferencváros hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte a vendég Glasgow Rangerst a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának csütörtöki hatodik fordulós mérkőzésén, így változatlanul veretlen és nyolcaddöntőbe jutást érő helyen áll.

Európa-liga: skótveréssel biztosította be továbbjutását az eddig veretlen Ferencváros
Hirdetés
2025. december 10., szerda

Gyenge játék, piros lap a csapatkapitánynak: nem jutott négybe a magyar női kézilabda-válogatott

Kikapott Magyarország női kézilabda-válogatottja a társházigazda holland csapattól szerdán a Rotterdamban játszott negyeddöntőben a holland-német közös rendezésű világbajnokságon.

Gyenge játék, piros lap a csapatkapitánynak: nem jutott négybe a magyar női kézilabda-válogatott
2025. december 10., szerda

A Puskás Akadémia nyerte a magyar–román párharcot az ifi BL-ben

Több mint egy félidőt emberhátrányban játszva vereséget szenvedett hazai pályán a román bajnok FCSB-től az ifjúsági Bajnokok Ligája 3. fordulójának visszavágóján a Puskás Akadémia, de a magyar bajnok tizenegyesekkel kiejtette a bukaresti csapatot.

A Puskás Akadémia nyerte a magyar–román párharcot az ifi BL-ben
2025. december 10., szerda

Szoboszlai eldöntötte a Liverpool Inter elleni BL-összecsapását

Szoboszlai Dominik tizenegyesgóljával a Liverpool 1-0-ra legyőzte idegenben az Internazionalét a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszában, a hatodik forduló keddi játéknapján.

Szoboszlai eldöntötte a Liverpool Inter elleni BL-összecsapását
Hirdetés
Hirdetés