Hirdetés

Döntött az UEFA: nézők előtt rendezik meg a labdarúgó Európa-bajnokság mérkőzéseit

Vissza a „szentélybe”. Teltházas mérkőzésekre számítanak Budapesten •  Fotó: MLSZ

Vissza a „szentélybe”. Teltházas mérkőzésekre számítanak Budapesten

Fotó: MLSZ

Az idei Európa-bajnokság mérkőzéseit nézők előtt rendezik meg – jelentette be az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA).

MTI

2021. április 09., 19:202021. április 09., 19:20

Az UEFA erre vonatkozó közleményét a magyar szövetség (MLSZ) a honlapján ismertette pénteken, egyúttal arról számolt be: Budapest célja, hogy a Puskás Arénában sorra kerülő három csoportmérkőzésen és egy nyolcaddöntőn a nézőtéri ülőhelyek száz százalékát elfoglalhassák a szurkolók, amennyiben megfelelnek a belépés szigorú követelményeinek.

Az UEFA köszönetét fejezte ki a tagszövetségeknek, valamint a nemzeti és helyi hatóságoknak, amelyek szorosan együttműködnek vele a szurkolók biztonságos visszatérése érdekében.

Hirdetés

Az európai szövetség az egészségügyi világszervezettel, a WHO-val is együttműködik annak érdekében, hogy csökkenteni tudja a koronavírus-világjárvány jelentette kockázatokat.

Amint az az mlsz.hu oldalon szintén olvasható, nyolc rendező város már megerősítette, hogy a járványhelyzet, valamint a helyi átoltottság előrelátható júniusi-júliusi alakulása alapján stadionja várhatóan mekkora kapacitással fogadhat szurkolókat.

Az UEFA közleménye szerint München, Róma, Bilbao és Dublin április 19-ig haladékot kapott arra, hogy közölje a nézők beengedésére vonatkozó elképzelését annak érdekében, hogy rendező maradhasson.

A tájékoztatás arra is kitér, hogy a külföldi mérkőzésekre elutazó szurkolóknak be kell tartaniuk az adott országok határátlépésre vonatkozó korlátozásait és szabályait, beleértve a karanténszabályokat is. A rendező országok jellemzően nem adnak felmentést ezen szabályozások alól a jeggyel rendelkező szurkolóknak,

négy rendező város – köztük Budapest – azonban bejelentette, hogy a hatóságok különleges eljárásokat léptethetnek életbe annak érdekében, hogy megkönnyítsék az országba történő beutazást.

A Budapestre utazó külföldi állampolgárok az országba történő belépést megelőző öt napban elvégzett két negatív Covid-teszttel, vagy hat hónapnál nem régebbi megbetegedést igazoló dokumentummal jöhetnek Magyarországra.

A mérkőzéseken való részvétel továbbra is önkéntes:

azok a szurkolók, akik szeretnék visszaváltani korábban megvásárolt jegyeiket, április 22-én 18 óráig tehetik meg az UEFA hivatalos jegyértékesítési felületén,

ez esetben az UEFA a teljes vételárat visszatéríti számukra – írja az MLSZ.

A szövetség kiemeli, hogy az Európa-bajnoki részvételt novemberben kiharcoló válogatottak – Magyarország, Észak-Macedónia, Skócia és Szlovákia – számára az UEFA májustól fenntartja az újabb jegyértékesítési kör lehetőségét.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Cseke: még néhány évig várni kell a nagyváradi, a temesvári és a brassói stadion állami finanszírozására

2028-ig elhalasztják négy stadion állami költségvetésből történő, 2024-ben jóváhagyott finanszírozását – jelentette be Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.

Cseke: még néhány évig várni kell a nagyváradi, a temesvári és a brassói stadion állami finanszírozására
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét

Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

2026. július 22., szerda

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról

A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról
Hirdetés
2026. július 20., hétfő

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát

Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát
2026. július 20., hétfő

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem

Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem
2026. július 19., vasárnap

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon

Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon
Hirdetés
2026. július 19., vasárnap

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon

Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon
2026. július 17., péntek

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron

A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron
2026. július 17., péntek

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n

Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n
Hirdetés
Hirdetés