
Fotó: Boda L. Gergely
Már a 2016–2017-es élvonalbeli bajnokság első fordulójában megmérkőzik egymással a címvédő Nagyváradi VSK és az elmúlt szezonban ezüstérmes Marosvásárhelyi Maros KK felnőtt férfi kosárlabdacsapata – derült ki a szezon hétfői sorsolásakor.
A Körös-parti „Oroszlánok” a Dzsungelben kezdenek szeptember 19-én. Ugyanazon a hétvégén rendezik még a Temesvári BC–Kolozsvári U-BT, Ploieşti-i CSM–Dinamo, Piteşti–Galaci Phoenix, Nagyszebeni CSU–Craiova és a Nagybányai Olimpic–Steaua összecsapásokat.
Az alapszakasz odavágói december 3-ig tartanak, majd szünet nélkül kezdődik a visszavágók sorozata, amely február 25-én ér véget. A versenykiírás nem változott, így az alapszakasz után felső- és alsóházra oszlik a mezőny az ugyancsak körmérkőzéses középszakaszban. Az alsóház két legjobbja a rájátszásban csatlakozik majd a bajnoki címért küzdő felsőház mezőnyéhez, míg a többiek az utolsó két, kiesést jelentő hely elkerüléséért harcolnak majd.
A Román Kupában új rendszert vezetnek be: az előző bajnoki idény első négy helyezettje, az európai kupasorozatban érdekelt VSK, Maros KK, Steaua és Kolozsvári U-BT az első körben nem lép pályára, hanem egyenes ágon jut a jövő év februárjában megrendezendő háromnapos Final 8-ba, ahol az első fordulóból továbbjutott négy együttes is érdekelt lesz. A selejtezővel felérő első kört Piteşti–Craiova, Temesvár–Nagybánya, Galac–Ploieşti, Nagyszeben–Dinamo párosítás szerint, oda-visszavágós rendszerben bonyolítják le. A férfiélvonal számára a szezon első hivatalos mérkőzése szeptember 15-e körül lesz, amikor is a bajnok VSK a Román Kupa-győztes Kolozsvári U-BT-vel csap össze a Szuperkupáért.
A női élvonalbeli bajnokságban a címvédő Sepsiszentgyörgy szabadnapos lesz az első fordulóban, a szeptember 23-i hétvégén Alexandria–Galac, Kolozsvár–Gyulafehérvár, Brassó–Aradi ICIM, Iași–Marosvásárhelyi Sirius és Temesvári Danzio–Târgoviște mérkőzések lesznek. A háromszékieknek címvédőként a szeptember 15-én kezdődő Román Kupa első körében sem kell pályára lépniük. Itt a többiek Gyulafehérvár–Târgoviște, Iași–Sirius, Kolozsvár–Arad, Temesvár–Brassó, Alexandria–Galac párosítás szerint selejteznek.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!