Hirdetés

Döntőbe jutott a rájátszást hatodik helyezettként kezdő Maros KK

Az első két bukaresti találkozóról győztesen hazatérő Maros KK-nak hazai pályán sem okozott gondot felülmúlnia a Steauát: 88:70-re verte az alapszakaszban második helyen záró fővárosiakat az elődöntő szerdai összecsapásán, így elsőként, két év után ismét bejutott az országos élvonalbeli kosárlabda-bajnokság fináléjába.

Pál Gábor

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2015. május 07., 17:412015. május 07., 17:41

A marosvásárhelyi sportcsarnokban a várakozásoknak megfelelően telt ház fogadta a két együttest.

A szurkolók buzdítása közepette a hazaiak már az első két negyedet is megnyerték, az áttörést viszont a harmadik játékrész hozta meg, amelynek végén már 23 pont volt a különbség a „Tigrisek” javára.

Ekkor már szinte „zsebben volt” a siker, így a meccs hajrájában már a kispados kosarasok is lehetőséget kaptak a hazaiaknál. Ennek ellenére az utolsó negyedben a Steaua mindössze öt pontot faragott hátrányából.

Audrius Prakuraitis legénysége így megőrizte veretlengését a rájátszásban, ráadásul a Totalbaschet.ro beszámolója szerint az első olyan csapattá vált a pontvadászat hazai történetében, amelyik az alapszakaszt hatodik helyezettként zárva jutott el a döntőig. Legutóbb a 2008–2009-es szezonban volt arra példa, hogy a 6–8. helyről érkező együttes a rájátszásban kiüssön valakit a top háromból, ám akkor az Otopeni nem jutott tovább az elődöntőből.

A marosvásárhelyiek majdani döntős ellenfele még nem ismert. A másik ágon ugyanis a Târgu Jiu-i Energia 80:78-ra legyőzte szerda este az összetettben 2-0-s előnnyel érkező címvédő Ploiești-i Asesoftot, így az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharc folytatódik.

A találkozón különben majdnem elszabadultak az indulatok a két gárda játékosai között, a házigazdák ugyanis nehezményezték, amiért a prahovaiak épp a pálya közepén gyűltek össze, így kisebb lökdösődés alakult ki a két fél között. Emlékezetes, hogy a bajnokság alapszakaszában ugyancsak a Târgu Jiu kosarasai voltak a főszereplői a Nagyváradi VSK elleni meccsen kialakult verekedésnek, amely miatt akkor az érintetteket meg is büntették.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés