Hirdetés

Döntetlent játszottak a horvátokkal a második félidőben jobb magyarok

„Az elmúlt időszak legjobb második félidejét produkáltuk” – nyilatkozta Bernd Storck, a magyar válogatott szövetségi kapitánya, miután tanítványai 1-1-es döntetlennel zártak szombaton este a horvátok elleni budapesti felkészülési mérkőzésen.

Krónika

2016. március 27., 11:192016. március 27., 11:19

A kezdés előtt a magyar játékosok egy molinót feszítettek ki, amelyen az állt, hogy „Köszönjük! Nélkületek nem sikerült volna az Eb-kijutás\". Eközben Dzsudzsák Balázs csapatkapitány mikrofonon keresztül köszönte meg a szurkolóknak a biztatást, melyet a csapat kapott az Eb-selejtezők során.

A találkozó előtt egyperces gyászszünettel emlékeztek a két hete elhunyt korábbi szövetségi kapitányra, Verebes Józsefre, illetve a keddi brüsszeli merényletekben elhunyt 31 áldozatra.

Az első negyedórában valóban barátságos találkozót láthatott a több mint húszezer néző: az iram nem volt túl nagy, a játékra pedig a puhatolózó jelző illett – áll az MTI beszámolójában. Ebben az időszakban helyzet nem alakult ki, viszont a magyar csapat rendkívül szervezetten védekezett már a félpálya előtt, többször sikerült „becsapdázni\" a labdát birtokló horvát játékost, ugyanakkor a labdaszerzésekből nem tudtak veszélyes támadásokat indítani Geráék.

Az álmos kezdést követően a félidő derekára egyre többet birtokolta a labdát a vendégcsapat és egy-egy szélen vezetett akció veszélyesnek ígérkezett, de a magyarok hátsó alakzata biztosan állt a lábán. Egészen a 29. percig, amikor Korhut lemaradt Mandzukicról, a Juventus csatára pedig nem hibázott közelről. A félidő előtt a magyarok két távoli lövéssel veszélyeztettek, de Dzsudzsák nem találta el a kaput, Kleinheisler lövését pedig Kalinic hárította.

A folytatásra négyet cserélt a magyarok német szövetségi kapitánya, Bernd Storck és ettől alaposan megélénkült csapata játéka. Több lövés és veszélyesnek tűnő beadás jelezte a magyar fölényt, azonban gólt nem sikerült szerezni. A horvátok tulajdonképpen „ráültek\" az eredményre, támadásokkal elvétve próbálkoztak, ugyanakkor a magyarok akcióit jórészt könnyedén megállították. A játékrész legnagyobb lehetősége így is előttük adódott, Srna szemben a kapuval 16 méterről végezhetett el szabadrúgást, de nem találta el a kaput.

Dzsudzsák viszont 23 méterről igen, méghozzá védhetetlenül lőtt a kapu bal oldalába. A hajrában is a magyar csapat futballozott valamelyest veszélyesebben, de a horvátok is próbálkoztak lövésekkel. Több gól azonban már nem született, így 1-1-es döntetlennel kezdte a 2016-os esztendőt az Eb-re készülő magyar csapat.

„Az első harminc percben idegesek voltunk, de utána egyre jobb lett a játékunk. Az elmúlt időszak legjobb második félidejét produkáltuk, nem féltünk és párját ritkító, hogy nyomás alatt tudtunk tartani egy olyan csapatot, mint a horvát. Ennek meglett az eredménye és büszkék lehetünk erre a teljesítményre. Sikerült előrelépni egyet\" – értékelt a magyarok német szövetségi kapitánya, Bernd Storck.

A döntetlennel tovább folytatódott a horvátok ellen 76 éve tartó nyeretlenség, ugyanis a két csapat eddigi tíz meccsén egyetlen magyar siker született, még 1940-ben.

Ante Cacic irányításával ugyanakkor először nem győzött a horvát csapat, a vendégek szakvezetőjének ez volt az ötödik meccse a nemzeti együttes kispadján. „Az első félidőben támadóbb szellemben futballoztunk, de a másodikban a magyarok voltak aktívabbak tekintve, hogy ők voltak hátrányban. Ellenfelünk bebizonyította, hogy nem érdemtelenül van kint az Eb-n és ott eséllyel pályázik majd a továbbjutásra is” – fogalmazott Cacic.

Felkészülési mérkőzés: Magyarország–Horvátország 1-1 (0-1)

Groupama Aréna, 20 300 néző, v.: Radek Prihoda (cseh). Gólszerzők: Dzsudzsák (79.), illetve Mandzukic (29.). Sárga lap: Szalai (80.), Korhut (89.), illetve Corluka (45.), Vida (49.), Perisic (63.)

Magyarország: Dibusz Dénes (Bogdán Ádám, a szünetben) – Fiola Attila, Lang Ádám, Guzmics Richárd, Korhut Mihály – Gera Zoltán, Nagy Ádám (Elek Ákos, a szünetben) – Németh Krisztián (Nikolics Nemanja, a szünetben), Kleinheisler László (Böde Dániel, 80.), Dzsudzsák Balázs (Stieber Zoltán, 82.) – Priskin Tamás (Szalai Ádám, a szünetben)

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 13., csütörtök

Magyar győzelem az örmények ellen, fél lábbal pótselejtezős helyen Vargáék

Magyarország labdarúgó-válogatottja legyőzte Örményország együttesét a világbajnoki selejtezősorozat F csoportjának ötödik fordulójában, így nagy lépést tett a pótselejtező felé.

Magyar győzelem az örmények ellen, fél lábbal pótselejtezős helyen Vargáék
Hirdetés
2025. november 13., csütörtök

Letámadja a magyarellenességet a román szövetség

Részben a magyarellenesség visszaszorítása érdekében alkalmaz oktató célzatú „önbüntetést” a Román Labdarúgó-szövetség.

Letámadja a magyarellenességet a román szövetség
2025. november 13., csütörtök

Szoborállítással tiszteleg szülőfaluja Helmut Duckadam emléke előtt, halálának első évfordulóján

Az Arad megyei Szemlak községben felavatták Helmut Duckadam BEK-győztes futballkapus egész alakos szobrát, amelyet csütörtök délben lepleztek le a néhai labdarúgó özvegye és családtagjai körében.

Szoborállítással tiszteleg szülőfaluja Helmut Duckadam emléke előtt, halálának első évfordulóján
2025. november 11., kedd

Sima váradi vereség a vízilabda Bajnokok Ligájában

Elszenvedte második vereségét a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A Körös-parti együttes a kedd esti harmadik fordulóban simán kikapott hazai medencében az olasz Bresciával szemben, így lecsúszott csoportja harmadik helyére.

Sima váradi vereség a vízilabda Bajnokok Ligájában
Hirdetés
2025. november 10., hétfő

Belényesi Dávidék a szívüket is kiteszik a medencében a váradi vízilabdacsapat előmeneteléért

Tavalyi kiváló szereplésének megismétlése, a legjobb nyolc közé jutás szempontjából nagyon fontos mérkőzés vár a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában a Nagyváradi VSK-ra, amely a kőkemény Brescia együttesét fogadja kedden.

Belényesi Dávidék a szívüket is kiteszik a medencében a váradi vízilabdacsapat előmeneteléért
2025. november 10., hétfő

Derült égből edzőváltás a Csíkszeredai Sportklubnál

Peteris Skudra lett a jégkorong Erste Ligában szereplő Csíkszeredai Sportklub vezetőedzője. A klub honlapja hétfőn számolt be arról, hogy a szlovák Extraligából érkező lett szakember a héten már megkezdi a munkát a Sportklubnál.

Derült égből edzőváltás a Csíkszeredai Sportklubnál
2025. november 09., vasárnap

Szoboszlai és Kerkez is mindent megtett, mégis csúnyán kikapott a Liverpool

Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos csapata, a címvédő Liverpool FC 3-0-ás vereséget szenvedett a Manchester City vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság 11. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.

Szoboszlai és Kerkez is mindent megtett, mégis csúnyán kikapott a Liverpool
Hirdetés
2025. november 09., vasárnap

Forma-1-es Brazil Nagydíj: győzött és növelte előnyét Lando Norris

Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Brazil Nagydíjat vasárnap Sao Paulóban, ezzel a sikerrel tovább növelte az előnyét a világbajnoki pontverseny élén csapattársával, az ötödikként célba érő Oscar Piastrival szemben.

Forma-1-es Brazil Nagydíj: győzött és növelte előnyét Lando Norris
2025. november 08., szombat

Végső búcsú Nagyváradon Jenei Imrétől

Végső nyugalomra helyezték szombaton délután a nagyváradi Rulikowski Városi Köztemetőben Jenei Imrét, a magyar és a román labdarúgó-válogatott egykori szövetségi kapitányát, aki 1986-ban a Bukaresti Steauával megnyerte a Bajnokcsapatok Európa-kupáját.

Végső búcsú Nagyváradon Jenei Imrétől
Végső búcsú Nagyváradon Jenei Imrétől
2025. november 08., szombat

Végső búcsú Nagyváradon Jenei Imrétől

2025. november 07., péntek

Európa-liga: újabb három ponttal gazdagodott a Ferencváros

A Ferencváros 3-1-es győzelmet aratott bolgár vendége, a Ludogorec felett a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának csütörtök este játszott negyedik fordulós mérkőzésén.

Európa-liga: újabb három ponttal gazdagodott a Ferencváros
Hirdetés
Hirdetés