
Jó iramú, izgalmas mérkőzésen 1-1-es döntetlennel zárt a Kolozsvári CFR és a Giurgiui Astra labdarúgócsapata a hazai élvonalbeli bajnokság 11. fordulójában.
2015. szeptember 20., 15:542015. szeptember 20., 15:54
Miközben a fellegváriak felfelé araszolnak a tabellán, addig az elmúlt szezonban ezüstérmes Marosvásárhelyi ASA a Târgu Jiu vendégeként elszenvedett 2-0-s veresége miatt lecsúszott az összetett harmadik helyéről.
A Szamos-parti „vasutasok” a listavezetőt fogadták, így aztán részben ezért, részben pedig az eddigi jó eredményeknek köszönhetően az átlagosnál több szurkoló látogatott ki szombat este a Gépész utcai stadionba. A vénasszonyok nyarára jellemző kellemes időjárás kiválóan alkalmas volt arra, hogy a közönség inkább a lelátókon, mintsem a tévé előtt ülve nézze a mérkőzést. A hazai drukkerek ráadásul joggal bizhattak a sikerben, ugyanis a vendégek több alapembere, köztük a válogatott Budescu is hiányzott.
A hangulatra nem lehetett panasz, ráadásul a hazai csapat remekül kezdte a találkozót: az 5. percben a középcsatár Beleck a jobb szélen kijátszotta az Astra lescsapdáját, majd az ő helyére behúzódó Jakolis elé tálalt, a szélső pedig higgadtan értékesítette a ziccert. Kisebb megütközést csak a hangosbemondó váltott ki a nézőkből, aki tévedésből a cserepadon helyet foglaló Voiculeţ nevét mondta be gólszerzőként, majd egy-két kínos perc elteltével elnézést kért és korrigálta baklövését.
Bár a CFR kontrollálta a mérkőzést, az első félidőt kiegyenlített küzdelem jellemezte. A két csapat inkább távoli lövésekkel próbálkozott, mérsékelt sikerrel. A nagy rohanásban mindkét fél részéről több rossz passz, technikai hiba is becsúszott a játékba. A CFR focistái közül Cristian, Beleck és Gomelt próbálkozott lövéssel, míg az Astra legveszélyesebb játékosa egyértelműen Alibec volt, így társai rendszeresen őt keresték a labdával.
A második játékrész első negyedóráját a vendégek uralták, ekkor a vasutasok huzamosabb ideig beszorultak a saját kapujuk elé. Ennek az 51. percben lett meg az eredménye, amikor Alibec megpattanó lövése a jobb alsó sarokban kötött ki. A mérkőzés utolsó harmadában viszont ismét a fellegvári gárda volt az aktívabb, amely elsősorban a friss szerzemény Nouvier beállásának köszönhetően átvette az irányítást.
A helyzetek azonban kimaradtak, így maradt a döntetlen, amelynek szemmel láthatóan a vendégek örültek jobban, hiszen így megőrizték elsőségüket az összetettben. Üldözőjük, a tőlük csupán egyetlen ponttal elmaradó Viitorul ugyanis szintén egyetlen pontot szerzett hétvégén, Gheorghe Hagi tanítványai Iașiban jegyeztek gól nélküli döntetlent. Nem esett gól a Voluntari pályáján sem, ahol a liga másik újoncával, a Temesvári Polival osztoztak a pontokon.
A forduló első két napján lejátszott mérkőzések nagy vesztese tehát egyértelműen a Marosvásárhelyi ASA lett, amelynek vezetőedzője a hírek szerint lemondott. Vasile Miriuță a DigiSportnak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy őt nem rúgták ki, ő döntött a távozás mellett. „A szerződést hétfőn bontjuk fel” – jelentette be a szakember, aki közvetlenül a szezonrajt előtt érkezett a Maros megyeiekhez. Irányítása mellett az ASA 11 forduló alatt négy győzelemmel, öt döntetlennel és két vereséggel 17 pontot gyűjtött.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!